2011. szeptember 6., kedd

Primera división

Hat-nullás szettel nyitott a Real Madrid a spanyol bajnokságban

A madridiak hamar irányításuk alá vonták a találkozót, bár a hazaiak a meccs első periódusában még jól tartották magukat. Az első gólra azonban így is csak 24 percet kellett várni, Özil bejátszása után az üres területre remek érzékkel befutó Cristiano Ronaldo lőtt Roberto kapujába. 0-1. Négy perccel később másodszor is betalált a Real Madrid, egy ügyes gurigázás végén Sergio Ramos ívelte középre a labdát, Cristiano Ronaldo még nem tudott ollózni, a második hullámban érkező Marcelo viszont a kapuba lőtte a labdát. 0-2. A további gólokra a második félidőig kellett várni, a 64. percben Xabi Alonso lőtt távolról, a labda a csereként beálló Pintér Ádámot is érintve vágódott a Zaragoza hálójába. 0-3. A magyar játékos egyébként nem nyújtott rossz teljesítményt, védekezésben megpróbálta semlegesíteni a villámgyors fővárosi játékosokat, az ellenfél kapuja előtt pedig két próbálkozással hívta fel magára a figyelmet. A végjátékban még három alkalommal mattolta ellenfelét a Real Madrid, a Zaragoza ekkorra teljesen elkészült erejével, és csak nézte, ahogy Mourinho csapata sorra vezeti a kombinatív és szélvészgyors akciókat. A 71. percben Cristiano Ronaldo lőtt az üres kapuba Di María átadása után (0-4), majd következett Kaká, aki alig volt négy perce a pályán, amikor egy nagy erejű lövés után 0-5-re alakította az eredményt. A 0-6-os végeredményt Cristiano Ronaldo állította be, a portugál Kaká passza után szerezte meg harmadik gólját is a meccsen.


 A Barcelona leiskolázta a Villarrealt


 Jelentősen megkavarta kártyáit Pep Guardiola, hiszen a Barcelona a megszokott helyett a 3-4-3-mas felállásban kezdett, amely kezdőcsapatban nem kapott helyet Xavi és David Villa sem. A mérkőzés nem kezdődött hatalmas iramban, óvatos játékkal rukkolt ki mind a két együttes a mérkőzés elején. Az első negyedóra végére kezdett megélénkülni a találkozó, ekkor Messi lövését ütötte szögletre Diego Lopez, a szöglet után pedig Busquets fejelt a felsőlécre. A 25. percig kellett várni az első találatra, Thiago szerzett gólt egyéni akciója után. (1-0) Egy perc múlva a másik kapu előtt adódott lehetőség, Rossi riogatta lövésével a katalán szurkolókat, de az oldalhálón kötött ki a labda. A 38. percben még nagyobb helyzetet puskázott el Rossi, de ekkor már Valdés egymás után bemutatott két védésére is szükség volt. Először bravúrral ütötte kapufára a lövést, majd a gólvonal előtt lepattanó labdát elhalászta a Villareal csatára elől. Az első félidő vége előtt megduplázta előnyét a katalán együttes, Messi passza után Fabregas talált a kapuba. (2-0) A második játékrész ugyanúgy kezdődött, ahogy az előző befejeződött, mégpedig Barcelona találattal. Thiago passzából Alexis Sánchez lépett ki, és magabiztosan gurított el Diego Lopez mellett. (3-0) Az 50. percben még jobban megnyugodott a hazai csapat, a szokásos tili-toli után Iniesta ugratta ki Messit, aki eltolta a labdát a kapus mellett, így már csak az üres kapuba kellett gurítani. (4-0) A kegyelemdöfést újfent Messi vitte be, aki Thiago zseniális passzát váltotta gólra.(5-0) Az utolsó lehetőség a Villareal előtt adódott, de Camunas távoli lövése nem talált utat Valdés hálójába.

A Barcelonáé lett a Spanyol Szuperkupa

A csapatok ebben a késői időpontban is ugyanott kezdték a mérkőzést, ahol a Szuperkupa döntő első mérkőzésén abbahagyták. Az iram és a lelkesedés cseppet sem esett vissza, ugyanolyan elánnal vetették bele magukat a játékba a szereplők a visszavágón is. A Real Madrid hasonló vehemenciával ugrott neki a katalánoknak, így már az első percekben nyomást gyakoroltak Victor Valdés kapujára. A Barcelona nem tudta saját játékát játszani, a ”galaktikusok” folyamatos letámadásokkal próbálták elfojtani a hazaiak támadásait. Az első negyedóra végén azonban megtört a jég, Messi zseniális labdája után Iniesta lépett ki a védők közül, a labdát elpöckölte a kifutó Casillas mellett, így meg is szerezte a vezetést a gránátvörös-kékeknek. (1-0) Öt perc sem telt el, és egy szöglet után Benzema lövésébe Ramos, majd Ronaldo tette bele a lábát, így találva utat a hazai kapuba.(1-1) A semleges drukkerek ekkor már dörzsölhették tenyerüket, hiszen már gólokban is megmutatkozott a két csapat győzni akarása. Ezután mindkét oldalon felváltva alakultak ki a helyzetek, először Ronaldo lövését ütötte Valdés kapufára, majd a másik oldalon Pedro, később pedig Messi lövését védte bravúrral Casillas. A Real játékosai közvetlen a félidő vége előtt fejben talán már az öltözőben járhattak, egy szöglet után Piqué sarkalta a labdát Messi elé, aki oldott már meg nehezebb feladatokat is, minthogy egyedül vezesse a labdát a kapuba, így nem is maradt el az újabb hazai találat. (2-1) A csapatok első félidei teljesítményét látva joggal bízhattunk egy hasonló folytatásban, ámbár mégsem így alakult a második játékrész. A 63. percig komoly lehetőséget sem jegyezhettünk fel, ekkor Villa fejelt még kapu fölé, majd két perc múlva Messi lövését védte a ”királyiak” hálóőre. Ezután kezdett ébredezni a Madrid is, egy szöglet után Ramos fejelt senkitől sem zavartatva Valdés kapuja mellé. A hajrában azonban nem csak Fabregas pályára lépésének tapsolhattak a nézők, hanem szemtanúi lehettek egy szöglet utáni kavarodásban először egy Valdés bravúrnak, majd sorozatos egyéni hibák után egy szemfüles Benzema találatnak. (2-2) Ekkor úgy tűnt, hogy 180 perc alatt sem tudnak egymással dűlőre jutni a csapatok, de a 88. percben Messi újra villant, Adriano beadását lőtte kapásból Casillas hálójába. (3-2) Ezzel még nem értek véget az események, hiszen a 94. percben Marcelo meglehetősen durva belépője után villant a piros lap, majd pedig elszabadultak az indulatok a két kispad között is. Egymásnak ugrottak a vezetők és játékosok, több pofon is elcsattant, melynek eredményeképp még Villának és Özilnek is villant a piros kártya. Kár volt ezzel befejezni a mérkőzést, hiszen a két meccs alapján élvezetes, végletekig kiélezett 90 perceket játszottak a csapatok, melyek végre méltóak voltak az El Clásico színvonalához. A Barcelona ezzel a győzelemmel megszerezte a tizedik spanyol Szuperkupáját, és újabb trófeával indulhat neki az elkövetkezendő bajnoki idénynek.

2011. augusztus 15., hétfő

Döntetlennel zárult a Spanyol Szuperkupa - döntő első felvonása

A szokásoknak megfelelően nagyszerű hangulatban kezdődött a két csapat újbóli összecsapása, a Bernabéu Stadionban a javában tomboló nyár ellenére is telt házas közönség volt kíváncsi a Szuperkupa-döntő első felvonására. A legutóbbi négy El Clásicóhoz képest ezúttal változtatott felfogásán a Real Madrid, amely egyrészt kihegyezettebben érkezett a meccsre, másrészt már az első percektől kezdve letámadta ellenfelét.

Az első húsz percben látványos fölényben futballozott Mourinho csapata, Valdés kapuját először Benzema veszélyeztette, de a közeli fejest még hárította a vendégek kapusa. A 13. percben már nem kegyelmezett a Real Madrid, egy szemre is mutatós akció végén Benzema bokából játszotta a labdát Özil elé, a német válogatott játékos pedig higgadtan helyezett az alsó sarokba. 1-0.

Ezután még percekig nem tudta rendezni sorait a Barcelona, idővel azonban visszavett a Real Madrid, így a félidő második szakaszában már egyre ritkábban forgott veszélyben Valdés kapuja. Az egyenlítés ugyanakkor legkevésbé sem volt benne a játék képében, mégis a 36. percben Villa gondolt egyet, és a tizenhatos sarkáról klasszis mozdulattal Casillas kapujába tekerte csapata egyenlítő találatát. 1-1.

Az utolsó percekben megpróbált nagyobb tempóba kapcsolt a Real Madrid, ám hamarosan újra csalódnia kellett a Bernabéu közönségének: az utolsó percben másodszor is betalált a sokáig teljesen veszélytelen Barcelona, azok után, hogy Khedira és Pepe sem értette meg egymást a tizenhatos környékén. A labda így Messi elé került, aki köszönte az ajándékot, és könnyedén lőtte el a labdát Casillas mellett. 1-2.

A második félidőt erőteljes rohamokkal indította a Real Madrid, és az 55. percben sikerrel is jártak a próbálkozások: Pepe visszagurítása után Xabi Alonso jól helyezett lapos lövésénél semmit nem látott Valdés, aki így hárítani sem tudott. 2-2.

A folytatásban sem mondtak le a csapatok a győzelemről, de igazi gólhelyzetig csak a Real Madrid jutott. A hazaiak többször is megszerezhették volna a harmadik találatot, de sem Benzema, sem pedig Cristiano Ronaldo nem volt elég higgadt a befejezéseknél. A Barcelona nyugodtan futballozott a végjátékban, Guardiola és csapata látszólag teljesen elégedett volt a döntetlennel.

Ahogy az előző szezonban, úgy az újszezon első El Clásicója sem volt mentes a szükségtelen közjátékoktól, és a játékvezetői tévedésektől: a madridiak főleg Pepe, Sergio Ramos és Xabi Alonso révén újból megmutatták rosszabbik arcukat, amikor gyakorta durva belépőkkel próbálták megfélemlíteni Messiéket. Ezt figyelembe a legnagyobb meglepetés az volt, hogy Pepe sárga lap nélkül fejezte be a találkozót…

Továbbá, mindkét csapat számon kérhetett egy-egy tizenegyest a játékvezetőn, a 83. percben Valdés húzta ki furfangosan Cristiano Ronaldo lábát az ötösnél, majd nem sokkal később Marcelo szabálytalankodott Pedróval szemben a tizenhatoson belül. Bizony mindkét esetben indokolt lett volna a büntető.

A Real Madrid ezen az este megtalálta az ellenszert a Barcelona kispasszos játékára (hosszú idő után először fordult elő, hogy a katalánok kevesebbet birtokolták a labdát, mint ellenfelük), ennek ellenére nem tudott előnyt szerezni a visszavágóra, ráadásul otthon két gól is kapott. Guardiola maradéktalanul elégedett lehet, mert a 2-2-es döntetlent alapvetően felforgatott összeállításban sikerült elérnie csapatának, a félelmetes tüzérséget pályára küldő „királyiak” ellen.

Vereséggel távozott a spanyol válogatott Bariról

A házigazdák már a találkozó elején igyekeztek magukhoz ragadni a kezdeményezést, és a 4. percben csak centiken múlott, hogy megszerezzék a vezetést: Thiago Motta kissé balról, 20 méterről a jobb oldali kapufát trafálta telibe. A 11. percben már a kapufa sem akadályozta meg az olaszok vezető gólját, Montolivo nagyszerű bal oldali indítással, tökéletes ütemben lépett ki a védők között, és a kifutó Casillas felett 12 méterről – a lécet is használva – a kapuba pörgetett. 1–0 Az első fél órát követően növelhette volna előnyét a 2006-os világbajnok, ezúttal Rossi kapott jó indítást a bal oldalon, az ötös sarkáról azonban Casillas mellett már nem tudta ellőni a labdát. A sok kihagyott olasz helyzet a 37. percben bosszulta meg magát: bal oldali beadás után Chiellini a tizenhatoson belül hátulról meglökte a Fernando Torres sérülése miatt már a 15. percben pályára lépő Llorentét, a büntetőt Xabi Alonso magabiztosan vágta a kapu közepébe. 1–1 Az első játékrész hajrájában a hazai közönség előtt bizonyítani nagyon akaró Cassano hagyott ki két nagy lehetőséget, előbb 8 méterről, balról leadott lövését védte bravúrral Casillas, majd a ráadás másodperceiben közeli fejese kerülte el a kaput.

A laposabban induló második félidő első nagy helyzetére a 61. percig kellett várni, akkor ajtó-ablak helyzetbe került Llorente, 10 méterről leadott lövésecskéjébe azonban Criscito bele tudott vetődni, így Buffon kúszva-mászva még el tudta ütni a labdát. A 67. percben Chiellini ismét szabálytalankodott egyet Llorentével szemben, ezúttal a kaputól 24 méterre könyökölte le a csatárt, a szabadrúgás után azonban Xabi Alonso lövését másodjára védte a Cassano lecserélésével csapatkapitánnyá avanzsált Buffon. Az ellenakcióból az éppen a Milan-támadó helyére beállt Balotelli került nagy helyzetbe, ám előbb sokat pepecselt, majd 18 méterről, kissé balról lőtt jócskán a bal felső sarok fölé-mellé. 12 perccel a rendes játékidő letelte előtt Silva éles szögből leadott lövését védte Buffon, a 83. percben pedig Pirlo 24 méteres szabadrúgását paskolta ki a jobb felső sarok elől Valdés, de hogy mégse maradjanak a nézők újabb gól nélkül, arról Aquilani gondoskodott: a 84. percben 17 méterről lőtt kapura, az Albiolon megpattanó labdával szemben pedig esélytelen volt az elvetődő Barcelona-kapus. 2–1 Az utolsó percekben előbb David Villa, majd David Silva révén is egyenlíthettek volna a spanyolok, ám előbbi 15 méteres kapáslövése kevéssel a bal alsó sarok mellett, utóbbi 10 méteres, estében leadott pöccintése pedig centikkel a léc fölött szállt el. A 92. percben ráadásul az olaszok újabb gólt szerezhettek volna, Balotelli azonban hat méterről – ahelyett, hogy a ziccerben álló társához passzolt volna – Valdésbe lőtte a labdát. A 2011-ben eddig százszázalékos (öt mérkőzésen öt győzelem) spanyolok elvesztették idei veretlenségüket, az olaszok 1994 után győzték le ismét szerda esti riválisukat.

2011. augusztus 5., péntek

Fabregas kimaradt, Thiago bekerült Del Bosque keretébe

Kihirdette keretét Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány az Olaszország elleni, jövő szerdai felkészülési mérkőzésre. A szakember ezúttal kihagyta 22 fős gárdájából a sérülésből nemrég visszatérő Cesc Fabregast, ugyanakkor behívta Thiago Alcántarát, a Barcelona 20 éves középpályását.
Spanyolország augusztus 10-én 20.45 órakor csap össze Olaszországgal Bariban.

A SPANYOLOK OLASZORSZÁG ELLENI KERETE
Kapusok: Pepe Reina (Liverpool), Víctor Valdés (Barcelona), Iker Casillas (Real Madrid)
Védők: Andoni Iraola (Athletic Bilbao), Sergio Ramos (Real Madrid), Álvaro Arbeloa (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Raúl Albiol (Real Madrid),
Középpályások: Sergio Busquets (Barcelona), Xabi Alonso (Real Madrid), Javi Martínez (Athletic Bilbao), Santiago Cazorla (Málaga), David Silva (Manchester City), Andrés Iniesta (Barcelona), Xavi (Barcelona), Thiago Alcántara (Barcelona)
Támadók: Juan Manuel Mata (Valencia), Fernando Llorente (Athletic Bilbao), David Villa (Barcelona), Fernando Torres (Chelsea), Pedro (Barcelona), Álvaro Negredo (Sevilla)

2011. július 30., szombat

A 2014-es VB sorsolás selejtező csoportjai

A csoport

Horvátország
Szerbia
Belgium
Skócia
Macedónia
Wales

B csoport

Olaszország
Dánia
Csehország
Bulgária
Örményország
Málta

C csoport

Németország
Svédország
Írország
Ausztria
Feröer - szigetek
Kazahsztán

D csoport

Hollandia
Törökország
Magyarország
Románia
Észtország
Andorra

E csoport

Norvégia
Szlovénia
Svájc
Albánia
Ciprus
Izland

F csoport

Portugália
Oroszország
Izrael
Észak - Írország
Azerbajdzsán
Luxemburg

G csoport

Görögország
Szlovákia
Bosznia - Hercegovina
Litvánia
Lettország
Liechtenstein

H csoport

Anglia
Montenegró
Ukrajna
Lengyelország
Moldova
San Marino

I csoport
SPANYOLORSZÁG

Franciaország
Fehéroroszország
Finnország
Grúzia


A magyar nemzeti válogatottnak újra meg kell küzdenie Hollandiával, a spanyolok pedig a gallokkal mérhetik össze erejüket. Önök mit gondolnak, továbbjut mindkét válogatott?

VB selejtező sorsolás

Ma este Rio de Janerio-ban a FIFA megtartja a selejtezők sorolását. A kalapok beosztása a következő, az "eredményről" majd a blogon olvashattok.


1. kalap: Spanyolország, Hollandia, Németország, Anglia, Portugália, Olaszország, Horvátország, Norvégia, Görögország
2. kalap: Franciaország, Montenegró, Oroszország, Svédország, Dánia, Szlovénia, Törökország, Szerbia, Szlovákia
3. kalap: Svájc, Izrael, Írország, Belgium, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Ukrajna, Magyarország
4. kalap: Bulgária, Románia, Grúzia, Litvánia, Albánia, Skócia, Észak-Írország, Ausztria, Lengyelország
5. kalap: Örményország, Finnország, Észtország, Ciprus, Lettország, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Feröer-szigetek
6. kalap: Wales, Liechtenstein, Izland, Kazahsztán, Luxemburg, Málta, Andorra, San Marino

2011. július 20., szerda

Rövid klubhírek

A végsőkig küzdünk Cesc-ért - Guardiola

Vége a nyilatkozatháborúnak, megkezdődtek a hivatalos egyeztetések az Arsenal és a Barcelona között Cesc Fabregas átigazolásáról, ezt Pep Guerdiola, a katalánok mestere is megerősítette.
Részletek: hatharom.hu

Fölényesen verte a Real Madrid a Galaxyt

A Real Madrid amerikai túráján 4-1-es győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen a Los Angeles Galaxy ellen.
Részletek: hatharom.hu

Megszületett az egyezség Sánchezről

A Barcelona megállapodott az Udinesével Alexis Sánchez szerződtetéséről, nyilatkozta az olasz klub tulajdonosának fia egy spanyol rádióállomásnak. A Copa Américán szerepelt klasszis napokon belül csatlakozhat a katalánokhoz.
Részletek: sporthirado.hu

Sorsoltak a spanyol bajnokságban

Kisorsolták a 2011/2012-es spanyol bajnokság párosításait; az El Clásico időpontja azonban még mindig kérdéses.
Részletek: fourfourtwo.hu

2011. június 8., szerda

Világbajnokhoz illő bemutató Venezuelában

VENEZUELA–SPANYOLORSZÁG 0–3 (0–3)
Puerto de La Cruz, Estadio Anzoátegui. V: G. Buckley (perui)
VENEZUELA: Vega – Rosales, F. Lucena, G. Perozo, Cichero – C. González (Meza, 64.), Seijas (J. Arango, a szünetben), Rincón, Maldonado (Di Giorgio, a szünetben), Orozco (Miku, a szünetben) – Moreno (A. Guerra, 74.). Szövetségi kapitány: César Farías
SPANYOLORSZÁG: Valdés (Casillas, 89.) – Arbeloa (Capdevila, 63.), R. Albiol, Marchena, Iraola – Iniesta (Cazorla, a szünetben), Busquets, X. Alonso (D. Silva, a szünetben) – Villa (Del Moral, a szünetben), Llorente (F. Torres, 63.), Pedro. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gólszerzők: Villa (5.), Pedro (20.), X. Alonso (45.)

Amerikai „minitúrája” második állomásához érkezett kedden a spanyol labdarúgó-válogatott, hiszen az Egyesült Államok elleni bostoni fellépést követően ezúttal Venezuela volt az ellenfél, ugyancsak idegenben. És akárcsak néhány napja, ezúttal is könnyed győzelmet aratott a „furia roja”.

Az alaphangot már az 5. percben megadta David Villa gólja: a Barcelona támadója szabadrúgásból tekert szépen a kapu jobb oldalába. A labda Renny Vega kapusról pattant a hálóba, aki annyira a rövid oldalra várta a labdát, hogy meglehetősen későn reagálva dőlt el balra. 0–1

A venezuelaiakat feldühíthette a találat, ugyanis a következő percekben több kemény szabálytalanságot is elkövettek, a folytatásban azonban lehiggadtak, és a második játékrészre kifejezetten barátságos jelleget öltött az összecsapás.

Igaz, addigra már eldőlt a mérkőzés sorsa. A fölényben játszó spanyolok ugyanis már a 20. percben kétgólosra alakították a különbséget: Pedro egy szép háromszögelést követően pattogós lövéssel vette be a kaput. 0–2

A 45. percben Xabi Alonso tette le a labdát majdnem ugyanoda, ahova korábban Villa, és ő is betalált szabadrúgásból. A Real Madrid középpályása a jobb alsó sarkot vette célba és nem hibázott, hozzátehetjük, a sorfal és Vega kapus ekkor sem állt a helyzet magaslatán. 0–3

Fordulás után a spanyolok figyelme érthetőleg lankadt, az első félidőben hibátlanul működő ibériaiak védelme – amely gyakorlatilag minden poszton különbözött a tavalyi vb-n általában látottakhoz képest – olykor-olykor megingott, Tomás Rincón lövésénél Víctor Valdésnak nagy bravúrt kellett bemutatnia, hogy megőrizze hálója érintetlenségét.

A hajrára a hazaiak elkészültek erejükkel, a spanyolok azonban megelégedtek a „bemutató jellegű”, szép játékkal, az újabb gólok Fernando Torres beállítása ellenére is elmaradtak. A világbajnok 3–0-ra nyert Venezuelában.

2011. június 7., kedd

A spanyolok Bostonban szégyenítették meg az amerikaiakat

A 2009-es, dél-afrikai Konföderációs Kupa legnagyobb meglepetéseként a tornára Eb-aranyéremmel érkező, legnagyobb favoritnak számító spanyolokat az amerikaiak 2–0-ra legyőzték az elődöntőben. Azóta a két csapat megélt néhány dolgot, a spanyolok például vb-aranyérmet szereztek rá egy évvel ugyanott. Az igazi visszavágás lehetőségére azonban várniuk kellett. Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor cirádásan körülírjuk, hogy a vb-cím után a tétnélküli mérkőzéseken már kevésbé motivált spanyolok – erre célzott korábban Vicente del Bosque is, az argentinok és a portugálok elleni csúnya vereség sem illik bele igazán a gárdájáról kialakított képbe – ezúttal kimondottan felszívták magukat.

Az első félidőben gyakorlatilag saját játékuk magasiskoláját bemutatva – két barcelonai karmesterük, Xavi és Andrés Iniesta nélkül – lefutballozták a pályáról a vendéglátókat. Az amerikaiak reménytelenül kergették az ellenfelet és a labdát. A vendégek les miatt tévesen meg nem adott gól után kapufáig jutottak, majd a 27. percben már nem volt pardon. Beindult a gólgyár.

Előbb Santi Cazorla bombázott be 13 méterről egy visszagurított labdát a jobb felsőbe – jellemző, hogy egyetlen pályán lévő tudta volna szerelni, Sergio Ramos, aki szintén érkezett a második hullámban –, majd Álvaro Negredo egy védők mögé beemelt labdát megszelídítve jutott gólig a 32. percben. A kegyelemdöfést Cazorla adta meg, aki a 41. percben ismét egy bal oldalról visszagurított labdát bombázott a tizenhatoson belülről az akkor védőire, magára és talán az életre is kifejezetten mérges Tim Howard kapujába. Bár nem lőtt gólt, különösen David Silva tűnt tarthatatlannak a spanyolok közül.

A szünet után több cserét hajtott végre a két kapitány, ennek köszönhetően kiegyenlítettebbé vált a játék. A házigazdák fegyelmezetten, többet mozogva és határozottabban futballoztak, bár az irányítás ekkor is a spanyoloknál volt. Viszont mégsem jutottak el olyan könnyen Howard kapujáig, mint az első félidőben, amikor ötpercenként hozták a hálóőrre a sikító frászt.

A spanyoloknál Pepe Reina kezdhetett ugyan, de a stabil első számúnak számító csapatkapitány, Iker Casillas is megkapta a lehetőséget a hajrában. No nem a bizonyításra – hol van ő már attól –, hanem válogatottsági számának növelésére, 120-nál mostanság és bizonyára van még „pár" éve a 30 esztendős cerberusnak.

A szünetben érkező, és láthatóan nagy kedvvel mozgó Fernando Torres eközben góljai számát tudta növelni: a remek ütemű kiugratásra a balösszekötő helyén startolt rá, tolt egyet a labdán, majd éles szögből, védővel a nyakában nyolc méterről a hosszú alsóba spiccelt. Ezzel beállítva a végeredményt.

A hajrára is maradt azért a tiki-takiból, a házigazdák meg alapos leckét kaptak a futball nevű játékból. A közönség nagy valószínűség szerint jól szórakozott, már amennyiben el tudott tekinteni a végeredménytől, de legalább attól, hogy melyik volt az ő csapata...

EGYESÜLT ÁLLAMOK–SPANYOLORSZÁG 0–4 (0–3)
Boston, Gillete Stadion, 68 756 néző
EGYESÜLT ÁLLAMOK:
Howard – Spector, Lichaj, Onyewu (Goodson, a szünetben), Ream – Rogers (Dempsey, a szünetben), Jones (Bradelay, a szünetben), Edu (Cherundolo, a szünetben), Kljestan – Agudelo (Feilhaber, 67.), Altidore (Chris Wondolowski, a szünetben). Szövetségi kapitány: Bob Bradley
SPANYOLORSZÁG: Reina (Iker Casillas, 75.) – Sergio Ramos (Capdevila, 64.), Piqué, Albiol, Arbeloa – Cazorla, Busquets (Bruno, a szünetben), Xabi Alonso – David Silva (Borja Valero, 64.), Negredo (Fernando Torres, a szünetben), David Villa (Iniesta, a szünetben). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gól: Cazorla (27., 41.), Negredo (32.), Fernando Torres (73.)

Bajnokok ligája - döntő

A Barcelona Európa ura, az MU képtelen volt megállítani

BARCELONA (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol) 3–1 (1–1)
London, Wembley Stadion. V: Kassai (Erős, Ring - asszisztensek, Vad II I. - negyedik jv., Fábián, Bognár T. – 5. és 6. jv. – magyarok)
BARCELONA: Víctor Valdés – Dani Alves (Puyol, 88.), Mascherano, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Iniesta – Villa (Sey. Keita, 86.), Messi, Pedro (Afellay, 92.) Vezetőedző: Josep Guardiola
MAN. UTD.: Van der Sar – Fábio (Nani, 68.), R. Ferdinand, Vidics, Evra – Valencia, Carrick (Scholes 77.), Giggs, Pak Dzsi Szung – Rooney, J. Hernández. Menedzser: Sir Alex Ferguson
Gólszerző: Pedro (27.), Messi (54.), Villa (68.), ill. Rooney (34.)
Sárga lap: Dani Alves (60.), Carrick (61.), Valencia (79.), Víctor Valdés (86.)


A két edző 19.30 után adta ki kezdőcsapatát. Pep Guardiola Carles Puyolt hagyta ki a kezdőből, míg Sir Alex Ferguson a „Chicharito” Hernández, Rooney duóra szavazott csatárposzton, Michael Owent ültette le a kispadra – a Premier League társgólkirálya, Dimitar Berbatov a keretbe sem került be a döntőn!

A döntő játékvezetői „legénysége” magyar: Kassai Viktor a legfiatalabb bíró, akire valaha BL-döntőt bíztak. Erős Gábor és Ring György asszisztensként segített, Fábián Mihály és Bognár Tamás kvázi gólbíróként működött közre, Vad II István pedig mint tartalék játékvezető támogatta Kassait.

Kassai 35 éves és 260 napos, az 1975-ös BEK-döntőt vezető francia Michel Kitabdijan korrekordját döntötte meg.

A Barcelona játszott pályaválasztóként hagyományos, gránátvörös-kék szerelésében, a Manchester United fehér-feketébe öltözött. Hatalmas élőképpel nyitott a döntő előtt mindkét szurkolótábor. A két kapitány Xavi Hernández és Nemanja Vidics volt. Tizenöt fokban kezdődött a találkozó, az eső addigra elállt – a két szurkolótábor teli torokból dalolva köszöntötte az európai futball két óriását. A United kezdett.

A két kapus közül Valdés melegedhetett be hamarabb, miután egy ártalmatlan, jobb oldali beadást kellett lehúznia nem sokkal a kezdés után. Két perc után jöhetett az első ápolás, Carrick rúgta nagyon fejbe a labdával Sergio Busquetst (természetesen nem szándékosan), az első lövést pedig egy agresszív labdaszerzés után Chicharito eresztette meg – a blokkba.

Az első percekben a Manchester United volt az agresszívabb, de emlékezhetünk rá: 2009-ben nagyon jól kezdett az angol csapat, majd egy védelmi kihagyás után hátrányba került, és Eto’o gólja tulajdonképpen végig sokkolta. Most legalább Eto’o-val nem kellett törődni…

A 8. percben hördült a nézősereg az első helyzet után: Wayne Rooney robbant rá egy hosszú Van der Sar-kirúgásra, de Valdés akrobatikus mozdulattal tisztázni tudott előle, kevéssel később egy védelmi zavar után ismét a spanyol kapusnak akadt dolga. A Barcelona a 11. percben jutott el az angolok kapuja elé, egy szöglettel, a kombináció végén Vidics takarított a tizenhatoson belül.

A 14. percben a labdát többet birtokló Barca kidolgozott egy helyzetet: Villa passzolt a jobb oldalon Dani Alveshez, akinek beadására Pedro érkezett, de nem találta el a kaput. Az egyre élénkebb Barca következő kísérlete az április óta vészes gólszegénységben szenvedő Villa nevéhez fűződött, a csatár kevéssel lőtt a tizenhatoson kívülről a bal kapufa mellé.

Villa hamarosan megmozgatta egy újabb lövéssel Van der Sart, az első tíz perc után a katalánok átvették az irányítást. Egy jellemző adat: Xavi az első húsz percben 37 passzt kísérelt meg – 37 volt jó közülük.

A United védelmének többször is nagyon melege lehetett, de Vidics és Ferdinand is nagyot mentett Messi elől. Sir Alex Ferguson jelezte, hogy elégedetlen – úgy jött ki „ketrecéből”, mint az oroszlán, és közvetlenül a pálya mellől ordított játékosainak. Az első félidő első felében a Barcelona labdabirtoklási fölénye hatalmas (71–29 százalék) volt, a lövésarány 4:1.

A 27. percben góllá érett a Barcelona fölénye: Xavi pazar labdával kínálta meg a jobbra ellépő Pedrót, aki teljesen üresen maradt, Vidics már nem tudott időben keresztezni, a fiatal csatár így a rövid oldalra, a bal alsóba lőtte a labdát – 1–0.

A Manchester United sokszor csak nyomozta a labdát, a 34. percben aztán Abidal beadása után Rio Ferdinand labdát szerzett, és ebből gólt érő, igen szép támadást vezettek az angolok. Giggs passzolt egy kényszerítő után Wayne Rooneyhoz az akció végén, aki ziccerben nézett szembe Valdésszel, és nagy erővel a kapu jobb oldalába vágta a labdát – 1–1 és némileg váratlan egyenlítés! Heves reklamálás nem volt, de lesgyanú igen – a visszajátszások tehetnek igazságot.

Különösebben nem hökkentette meg a Barcát a bekapott gól, Xavi lövése fütyült el a 37. percben a léc fölött, majd Iniesta kísérletezett, lövése Van der Sar kezében halt el.

A 42. percben kitűnő szabadrúgás-kombinációval etette meg a Barca a Unitedet, végül Pedro maradt le, de nagyon kevéssel (a védőknek fogalmuk nem volt arról, hogy mi zajlott). Kassai hosszabbítás nélkül fújta le az első félidőt – a Barca fölénye gólt eredményezett, a United a semmiből egy nagyon szép góllal egyenlített, 1–1-ről folytatták.

A két szakvezető nem cserélt a szünetben, változatlan összeállításban és néhány kósza Barca-lövéssel folytatódott a döntő. Az 51. percben aztán előbb Dani Alves lövését kellett védenie Van der Sarnak, majd a kipattanó után Lionel Messi emelt volna a kapuba, de szándékát a védők meghiúsították.

Messi előbb finoman próbálta, úgy nem ment, aztán az 54. percben kevésbé finoman, úgy viszont igen.

Középpályás adogatás végén az argentin középen indult meg, a védők nem léptek ki rá, így 21 méterről lőtt, labdája laposan vágódott a kapu bal oldalába – 2–1! Ez volt egyébként Messi első gólja angol földön felnőtt tétmérkőzésen. Az élete utolsó tétmérkőzésén védő Van der Sar a visszajátszások alapján kicsit benne volt a gólban.

Kassainak a 60. percig nem kellett előhúznia a lapot (bár Valencia kezdett vészesen közel kerülni a gyufa kihúzásához sok szabálytalanságával), ekkor azonban villant a sárga, az Evrát felrúgó Dani Alves kapott figyelmeztetést.

Messi a 64. percben úgy fordult le Ferdinandról, hogy az angol védő kapásból másfél méter hátrányból olvashatta le a rendszámot, betalálnia viszont nem sikerült, mert Van der Sar lábbal védett. Egy perccel később már cifrázták a katalánok, pedig egyszerűen le is nullázhatták volna a Unitedet – a túljátszott akciót megúszták a fehér mezesek.

A 65. percben Xavi nézte meg magának a kapu jobb oldalát, Van der Sar repült és hárított – szögletre. A Barca-játékmester szöglete után nem tudott tisztázni az MU-védelem, Pedro lekészítette a labdát Iniestának, a középpályás bombáját Van der Sar védte.

Van der Sar sem tudta végig állni a sarat: a 68. percben David Villa Busquets passza után csodaszépen csavart a tizenhatos félkörének széléről a kapu bal felső sarkába – addig jóformán semmit sem csinált a csatár, ez viszont remek volt, 3–1!

A Man. Unitednek nem sok momentuma akadt, egy Rooney-lövés landolt a háló tetején, de a Barcelona teljesen kézben tartotta a mérkőzést. A 80. percben Giggs próbálta meg befelé hozni a labdát Villa mellett, a labda a spanyol kezére pattant, Kassai nem látott szándékosságot, így nem ítélt büntetőt, bár Giggs ezt nagyon szerette volna.

A hajrá viszonylag csendes volt: a Manchester Unitedben nem maradt erő (akarat igen, de az kevés volt), egyértelműen jobban játszó ellenfele békésen tarthatta az előnyt. Guardiola a legvégén pályára küldte Puyolt is, ünnepelhetett a katalán drukkerhad.

Iniesta még egy igen szemtelen emelést is megpróbált, a másik oldalon csak beadásokig jutottak. Időhúzó cserének még Ibrahim Afellay is bejött, az első gólt szerző Pedro távozott. Afellay kihasználta a rendelkezésre álló minimális időt még egy lövésre, Van der Sar védett.

Ez volt az utolsó említésre méltó jelenet: a Barcelona sokkal jobban játszott a Manchester Unitednél, és teljesen megérdemelten nyerte meg 1992, 2006 és 2009 után a legrangosabb európai kupát. Sir Alex Ferguson nem tudott ellenszert találni, csapata sem, az MU egyébként is jócskán elmaradt legjobbjától: Barcelona–Manchester United 3–1, negyedszer BEK/BL-győztes a Barca.

Primera División 38. forduló

Real Madrid: 102, Cristiano Ronaldo: 41

Real Madrid-Almería 8-1 (2-1)
Madrid (Santiago Bernabeu Stadion), v.: Villaneva

Real Madrid: Dudek (Jesús 78.) - Ramos, Pepe, Albiol, Arbeloa - Özil, Xabi Alonso, Kaká, (Granero 61.) C. Ronaldo - Adebayor, Benzema (Joselu 85.), vezetőedző: Jose Mourinho
kispad: Jesús (kapus), Joselu, Mandi, Canales, León, Granero, Carvalho
Almería: Esteban - J. Ortiz, García, Silva, Luna - Bernardello, Pellerano -(B. Ortíz 83.), Piatti, Corona, Crusat (Vargas 61.) - Uche (Goitom 82.), vezetőedző: Roberto Olabe
kispad: Alves (kapus), Vargas, Jakobsen, Goitom, Juanito, Acasiete, Ortíz
Gól: Ronaldo (4., 77.), Adebayor (30., 52., 73.), Benzema (48., 63.), Joselu (87.)ill. Uche (33.)
Kiállítás:
Sárga lap: Xabi Alonso (50.)

Néhány hete sokan bírálták azért Jose Mourinhót, hogy rendkívül deffenzív stílusban próbálta megállítani az FC Barcelonát, ezzel sutba vágta a Real Madrid hagyományait, dicső múltját. Igen, a katalánok ellen valóban nem volt látványos a sztárcsapat futballja, de csak arra a párharcra vonatkozhat a bírálat. A királyi klub futballistái ugyanis az utolsó bajnoki fordulóban is bizonyították, igenis feltalálják magukat az ellenfél kapujánál, képesek arra, hogy tökéletesen kiszolgálják a közönséget.

Pedig szombaton tényleg „csak” a szép búcsú lehetett az igazi motiváció. De! Éppen a 8-1-es eredmény mutatja, Mourinho ahhoz is ért, hogy teljesen „felesleges” találkozóra is felpörgesse együttesét. Az első félidőben még nem volt igazán látványos a játék, de a fordulás után a drukkerek és a sereghajtó játékosai is kapkodhatták a fejüket!

A Real fantasztikus teljesítménnyel búcsúztatta visszavonuló kapusát, a Liverpool FC-vel BL-győztes Jerzy Dudeket, sőt könnyen elképzelhető, Karim Benzema is utoljára öltötte magára a csapat mezét. A francia támadó igyekezett is, szép gólokat szerzett, ugyanígy tett a szintén a lehetséges távozók közé sorolt Emmanuel Adebayor is.

Cristiano Ronaldo pedig minden számítás szerint elérte a 40-es álomhatárt, a Marca és más média szerint is 41 találattal lett gólkirály. Hajtott is becsülettel az elmúlt hetekben elképesztően eredményes portugál fenomén!

A Real Madrid parádés bemutatóval búcsúzott a szezontól, amely szép sikert (Király Kupa) hozott, de némi keserűséget is a La Liga végeredményével és a Bajnokok Ligája elődöntőjével. Egyelőre nem tudjuk, milyen lesz a keret, csak a dortmundi Nuri Sahin és a müncheni Altintop érkezése a biztos. De már most fogadnánk arra, hogy a következő idényben is bivalyerős csapattal indul majd harcba Jose Mourinho. Akkor pedig remek sikereket is tartogathat a 2011-2012-es szezon a Realnak és szurkolóinak.

Tartalékosan is győzedelmes a Barcelona

Málaga – Fc Barcelona 1-3
Málaga, La Rosaleda (28 000 néző)
Játékvezető: Clos Gómez
Málaga:
Caballero (Arnau 87’), Stadsgaard, Welington, Gámez, Apoño (Sandro Silva 69’), Duda (Portillo 69’), Camacho, Maresca, Eliseu, Fernández, Juanmi.
Barcelona: Pinto, Adriano (Alves 60’), Bartra (Mascherano 67’), Abidal (Pedro 72'), Maxwell, Fontàs, Thiago, S. Roberto, Afellay, Bojan, Jeffren.
Gólok: Seba Fernández (31’) illetve Bojan (43’), Afellay (76’), Bartra (84’)

Az első félidő nem is sikeredett látványosra, az elmondható, hogy inkább a Málaga tett meg többet a gólszerzés érdekében. A hazai csapat fáradozásait pedig a 31. percben koronázta siker: ekkor Duda hosszú passzát Juanmi készítette le Sebastián Fernándeznek, aki egy testcselt követően közelről lőtt a Barca kapujába. José Manuel Pinto beleért a labdába, hárítani azonban nem tudott.

A 42. percben megduplázhatta volna előnyét a Málaga, de Juanmi ziccerben hibázott, amiért nem sokkal később nagy árat fizetett a hazai csapat. Bojan Krkic harcolt ki egy tizenegyest, majd saját maga gurított higgadtan a jobb alsó sarokba.

A Barca csapatkapitánya ezúttal a szezonban kevés lehetőséget kapó Krkic volt. Ebben az idényben még nem volt ilyen fiatal cséká a bajnokságban – egyetlen csapat egyetlen meccsén sem. Krkic 20 évesen és 266 naposan vezethette övéit.

A második félidőben sem volt sok helyzet. A Barcelona azonban úgy tűnt, mégis megpróbálja győzelemmel zárni a bajnokságot. Ibrahim Afellay előtt adódott hatalmas lehetőség a 67. percben, de a télen szerződtetett holland ziccerben Wilfredo Caballero kapusba lőtt.

Nem sokkal később már egy nehezebb feladatot sikerrel oldott meg Afellay: a 76. percben egy cselt követően tekert a 16-os előteréből a bal alsó sarokba. A hajrában pedig a még abszolút peremembernek számító Marc Bartra fejesével alakult ki a végeredmény.

A Barca tartalékjaival is győzelemmel zárta a spanyol bajnokságot, és készülhet az egy hét múlva esedékes BL-döntőre.

További eredmények:
Hércules CF - Gijón 0–0
Deportivo - Valencia 0–2
Espanyol - Sevilla 2–3
Levante - Zaragoza 1–2
Mallorca - Atl. Madrid 3–4
Osasuna - Villarreal 1–0
Racing - Ath. Bilbao 1–2
Real Sociedad - Getafe 1–1

2011. május 20., péntek

Primera División 37. forduló

A Real elsüllyesztette a Sárga Tengeralattjárót

VILLARREAL-REAL MADRID 1-3 (0-2)

Villarreal, El Madrigal, vezette: Alberto Undiano Mallenco.
VILLARREAL: Diego López - Mario, Musacchio, Marchena, Capdevíla - Borja Valero, Bruno, Senna (Nilmar, 72.), Cani (Cazorla, 68.) - Rossi, Rubén (Cicinho, 87.). Vezetőedző: Juan Carlos Garrido.
Cserepad: Juan Carlos, Cicinho, Catalá, Oriol, Cazorla, Matilla, Nilmar.
REAL MADRID: Casillas - Ramos, Carvalho, Pepe, Arbeloa - Xabi Alonso, Granero (Albiol, 88.) - Ronaldo, Kaká (Özil, 70.), Marcelo - Benzema (Di María 64.). Vezetőedző: José Mourinho.
Cserepad: Dudek, Garay, Albiol, Özil, Di María, Adebayor, Higuaín.
Gólszerző: Cani (50.), ill. Marcelo (17.), Ronaldo (22., 93.)

José Mourinho semmit nem bízott a véletlenre, a Villarreal otthonában is majdnem a legerősebb kezdőcsapatát küldte pályára. Az összeszedettség a későbbiekben meg is látszott a fővárosiak játékán, mert az amúgy jól passzoló „sárga tengeralattjáró” az első percekben nem nagyon jutott labdához. A madridi mezőnyfölény a 17. percben érett góllá, amikor egy gyors kontra végén Kaká játszott a felfutó Marcelóhoz, aki okosan emelt Diego López kapujába. (0-1)

A félidő első szakaszában szinte folyamatosan a Villarreal térfelén folyt a játék, a hazaiak csak ezt követően tudtak valamivel közelebb kerülni az ellenfél kapujához. Mégis nem sokkal az első gól után újra a Real Madrid talált be, ezúttal Cristiano Ronaldo volt eredményes szabadrúgásból, Diego López csak beleütni tudott a lövésbe. (0-2) A portugálnak ez már a 38. találata volt a bajnokságban a gólkirályi cím kérdésében döntő Marca szerint, amivel egalizálta Hugo Sánchez és Zarra korábban felállított gólcsúcsát.

A szünet előtt nem kockáztatott feleslegesen a Real Madrid, de a kétgólos vezetés így sem forgott veszélyben. A második félidőre aztán bealudt a „királyi gárda”, a Villarreal pedig ezt kihasználva szorossá is tette a meccset: az 51. percben Marcelo nem tudta szerelni az erőszakos Mariót, aki középre tette a labdát, amit az érkező Cani közelről helyezett Casillas kapujába. (1-2)

A jó pillanatban érkező szépítő találat után teljesen megváltozott a meccs képe, a Villarreal sokkal intenzívebben kezdett el futballozni, ennek hatására be is szorította ellenfelét. A Real Madrid meggyőző játéka miatt az első félidőre sem lehetett panasz, de mivel a fordulás után a Villarreal is kapcsolt, a folytatásban még érdekesebb, és a látszólagos tét nélküliség ellenére élesebb meccset láthatott az El Madrigal közönsége.

Mindkét csapat bőszen kísérletezett, de a Villarreal erejéből már nem futotta az egyenlítésre, az utolsó passzokat rendre elrontotta Garrido csapata. Amikor már mindenki elkönyvelte az egygólos madridi győzelmet, megérkezett Cristiano Ronaldo 39. (38.?) gólja is a ligában: a tökéletesen kivitelezett szabadrúgásra mozdulni sem tudott Diego López, így a lefújás pillanatában újra kétgólos különbség állt a csapatok között. (1-3)

A döntetlen is elég volt a biztos bajnokihoz a Depor otthonában

BARCELONA-DEPORTIVO 0-0

Barcelona, Nou Camp, vezette: Carlos Delgado Ferreiro.
BARCELONA: Valdés - Bartra, Fontás, Mascherano (Maxwell, 53.), Abidal (Alves, 53.) - Thiago, Keyta, Dos Santos (Oriol Romeu, 82.) - Affelay, Krkic, Jeffren. Vezetőedző: Josep Guardiola.
Cserepad: Pinto, Alves, Maxwell, Xavi, Oriol Romeu, Messi, Pedro.
DEPORTIVO: Aranzubía - Laure, Colotto, Lopo, Manuel Pablo - Juan Domínguez, Rubén Pérez, Aythami - Valerón - Lassad (Guardado, 64.), Adrián (Riki, 82.). Vezetőedző: Miguel Ángel Lotina.
Cserepad: Manu, Seoane, Guardado, Saul, Rodríguez, Riki, Xisco.
Sárga lap: Aythami (42.), Lopo (77.)

A Deportivo a sportban szokásos módon gratulált ellenfelének már a mérkőzés előtt a bajnoki címhez, a vendégek ugyanis a Camp Nouban a bevonulásnál sorfalat álltak a kezdéshez kijövő hazai kezdőnek. Más kérdés, ebben a kezdőben legfeljebb nagyítóval találtunk olyan játékost, aki érdemi részt vállalt ebből a bajnoki aranyéremből.
A kapuban Víctor Valdés állt, középhátvédként Javier Mascherano kapott szerepet, de utóbbi speciel mintegy osztályfőnökként terelgette a gondjaira bízott csapatot, amelyben elől a 21 éves Bojan Krkic már a megtestesült rutinnak számított. Abidal pedig ismét lehetőséget kapott, hogy utolérje önmagát.

A lelátón ellenben ott láthattuk az önfeledt Puyol, Piqué, Villa, Iniesta, Busquets világbajnoki ötösfogatot, a kispad pedig erősebb és értékesebb volt, mint a kezdő összesen. Csereként várt bevetésre készen Messi, Xavi, Dani Alves Maxwell, Pedro, Oriol Romey és Pinto. És hogy kik alkották a katalán kezdőt? A védelem például Bartrával és Fontással volt teljes, középpályán Seydou Keita, Thiago, Jonathan dos Santos szorgoskodott, Krkic csattársai pedig Afellay és Jeffrén voltak.

A mérkőzés első helyzetét a vendégek hagyták ki a 3. percben – Víctor Valdés ziccert mentett, majd rögtön utána az emeléses ismétlést hárította –, a 17. percben Valerón durrantott 12-ről a jobb kapufa mellé. A labdatartással a Barca fiataljainak sem volt túl sok gondja, de azért a kapura nem tudtak kellő nyomást gyakorolni és az ellenfél akcióit sem szűrték meg olyan intenzitással, mint az első gárda tagjai.

De legalább kiegyenlített és élvezetes volt a mérkőzés, függetlenül attól, hogy gól nem született. Idővel azért a Barca is felért az ellenfél kapujához, Jeffrén gyorsasága és Krkic cselező készsége azért eladható volt. Rajtuk kívül Ibrahim Afellay volt kifejezetten aktív, a holland légiós nagyon meg akarta mutatni, nem véletlen szerződtették.

A kispadról aztán beszállt a védelembe Dani Alvés és Maxwell is, a két brazil légiósa azonban nem az ifjú titánok helyére érkezett, hanem a rutinos társakat váltotta. A hajrára picit leült a találkozó, a kapuktól messzire kerültek a felek, a Barca labdajáratása meddőnek bizonyult, a La Coruna viszont mintha elfáradt volna. A vendégek játéka már nyomában sem emlékeztetett az első félidő lendületes futballjára, amikor elhitték magukról, kereshetnek is valamit. Végül találtak ugyan, egy pontot. Ettől függetlenül elmondhatják magukról, amit a világon kevesen: pontot szereztek és még gólt sem kaptak a Camp Nouban.

További eredmények:
Almería - Mallorca 3–1
Ath. Bilbao - Málaga 1–1
Atl. Madrid - Hércules CF 2–1
Getafe - Osasuna 2–0
Gijón- Racing 2–1
Sevilla - Real Sociedad 3–1
Valencia - Levante 0–0
Zaragoza - Espanyol 1–0

2011. május 14., szombat

Primera División 36. forduló

Döntetlennel lett spanyol bajnok a Barcelona

LEVANTE-BARCELONA 1-1 (1-1)

Valencia, Ciutat de València, vezette: Paradas Romero.
LEVANTE: Munúa - Javi Venta, Ballesteros, Nano, Juanfran - Pallardó (Larrea, 81.), Valdo, Iborra, Xavi Torres - Xisco, Caicedo (Stuani, 75.). Vezetőedző: Luis García.
Kispad: Reina (kapus), Rodas, Cerra, Montero, Stuani, Suárez, Larrea.
BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Abidal (Fontas, 62.) - Busquets, Xavi, Keita - Afellay, Messi, Villa (Pedro, 87.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
Kispad: Pinto (kapus), Bartra, Alcántara, Iniesta, Fontás, Pedro, Jeffrén.
Gólszerző: Caicedo (41.), ill. Keita (28.)
Sárga lap: Junafran (68.), ill. Piqué (65.)

A pálya talajának rémes állapotánál csak az okozott nagyobb meglepetést, hogy az eredetileg a bal oldali hátvéd posztjára nevezett Maxwell helyett Abidal kezdett. A játék képe már az első percekben kialakult: a Barca-passzolgatást, gyors ritmusváltások követték, amivel a vendégek uralták a játékot, de különösebb zavart nem keltettek a Levante kapuja előtt. A tempó kényelmes volt. Az első helyzetre 12 percet kellett várni. Ki gondolta volna, hogy a hazaiak dolgozzák ki. Caicedo ment el a bal szélen, megverte Alvest s beadott, de az érkező Valdo elügyetlenkedte a bólintást, gyakorlatilag háttal ”mentett” gólhelyzetben. Abidalék köszönték szépen. A 20.percben Xavi Torres lőtt rá kapásból egy Barca-védelemről lecsorgó labdát, de Valdés rajta volt. Aztán az első valamire való Barca-helyzetből gól született. Xavi adott álompasszt a félpálya környékéről, amire Keita robbant be, s nagyszerű, majdnem 18 méteres fejessel megszerezte a vendégeknek a vezetést. 0–1. A 38. percben David Villa még tekert egyet, de leírni is kár volt, labdája méterekkel kerülte el a kaput. A 41. percben jött a hidegzuhany. Egy ártatlan Levante-ívelésből Piqué és Valdés hoztak össze helyzetet Caicedónak, aki az üres kapuba gurított. Óvodás hiba, hazai egyenlítés. 1–1. A 43. percben egy Messi-szabadrúgás, majd egy Caicedo-lövés zárta az első félidőt.

A második játékrészben sem változott a Barca, talán csak annyit, hogy még kényelmesebbre vette a figurát. Az 53. percben Afellay eresztett el egy távoli bombát, ami csak centikkel kerülte el a kaput. Az 58. percben pedig playstation Messi hámozta át magát tűhegynyi területen négy védő között, majd Munúa kapust is megverte, de lövése a kapufáról kifelé pattant. Micsoda egyéni akció! A megcsillantott géniusz után hatalmas sötétség következett. A Barca gyakorlatilag már semmit nem csinált, takaréklángon pöfögött a katalán gépezet, amely a Levante kapujára teljesen veszélytelen volt, annak ellenére is, hogy a vendégek uralták a játék minden elemét.
A döntetlennel a Barcelona két fordulóval a spanyol pontvadászat vége előtt begyűjtötte 21. bajnoki címét. A Levante a kiharcolt döntetlennel szinte biztos bennmaradó.

Ronaldo-tripla a madridi derbin

REAL MADRID-GETAFE 4-0 (1-0)

Madrid, Bernabéu, vezette: Ramírez Domínguez.
REAL: Adán (Majías, 84.) - Arbeloa, Carvalho, Pepe, Marcelo - Alonso, Lass - Di María, Özil (Adebayor, 76.), Ronaldo - Higuaín (Benzema, 76.). Vezetőedző: José Mourinho.
Kispad: Mejías (kapus), Albiol, Garay, Granero, León, Benzema, Adebayor.
GETAFE: Ustari - Torres, Cata, Mario, Mané - Casquero (Mosquera, 64.), Boateng - Arizmendi, Parejo (Borja, 71.), Adrián (Miku, 46.) - Colunga. Vezetőedző: Míchel.
Kispad: Codina (kapus), Kas, Pintos, Borja, Escassi, Mosquera, Miku.
Gólszerző: Ronaldo (24., 58., 92. - az utolsót 11-esből), Benzema (77.)
Sárga lap: Carvalho (61.), Lass (82.), ill. Boateng (68.), Mané (75.)

Az első néhány percben a Getafe szoros védekezéssel még gátat szabott a gyors madridi akcióknak, a 24. percben viszont rés keletkezett a falon, aminek eredményeképp megszerezte a vezetést az addig is mezőnyfölényben lévő Real Madrid: Özil külsővel beívelt labdáját Cristiano Ronaldo fejelte remek mozdulattal Ustari kapujába. (1-0) A szünet előtt újabb gólt már nem tudott szerezni Mourinho csapata, sőt a félidő hátralévő perceiben a Getafe is elkezdett bátrabban futballozni, és már nem játszott annyira alárendelt szerepet.

A második madridi találatra az 58. percig kellett várni, ekkor Özil hozta meglepetésszerűen tiszta helyzetbe Cristiano Ronaldót, aki még egy lövőcselt is bedobott az ötösnél, miután könnyedén passzolt az üresen tátongó kapuba. (2-0) Ezek után még látványosabbá vált a Real Madrid játéka, a Getafénak a folytatásban már semmi esélye nem volt a pontszerzésre. A "királyi gárda" a 77. percben harmadszor is betalált, Xabi Alonso indítása tökéletesen találta meg az alig néhány másodperce pályán tartózkodó Benzemát, aki nem hagyta ki a lehetőséget, és elegánsan Ustari kapujába emelt. (3-0) Ennyivel még nem értek véget a Getafe megpróbáltatásai a Bernabéu stadionban, mert a 91. percben negyedszer is beköszönt a Real Madrid: Cristiano Ronaldo miután megelőzte védőjét, elesett a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt a hazai csapat javára. A sértett nem hibázott, és megszerezte saját maga harmadik gólját is a meccsen, továbbá kialakította a 4-0-s végeredményt.

További eredmények:
Deportivo - Ath. Bilbao 2–1
Málaga - Gijón 2–0
Racing - Atl. Madrid 2–1
Almería - Villarreal 0–0
Real Sociedad - Zaragoza 2–1
Espanyol - Valencia 2–2
Hércules CF - Mallorca 2–2
Osasuna - Sevilla 3–2

2011. május 7., szombat

Bajnokok Ligája - elődöntő (2. rész)

Elmaradt a meglepetés, döntőben a Barcelona

BARCELONA-REAL MADRID 1-1 (0-0)

Barcelona, Nou Camp, 98 000 néző, vezette: Franck de Bleeckere (belga).
BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Puyol (Abidal, 91.) - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro (Afellay, 93.), Messi, Villa (Keita, 74.). Vezetőedző: Pep Guardiola.
Cserepad: Oier, Abidal, Fontás, Thiago Alcántara, Jeffren, Afellay, Keita.
REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, Carvalho, Albiol, Marcelo - Alonso, Diarra - Di María, Kaká (Özil, 60.), Ronaldo - Higuaín (Adebayor, 55.). Vezetőedző: José Mourinho (eltiltott), helyette Aitor Karanka.
Cserepad: Dudek, Garay, Granero, Benzema, Nacho, Özil, Adebayor.
Gólszerző: Pedro (54.), ill. Marcelo (64.)
Sárga lap: Pedro (82.), ill. Carvalho (13.), Lass (58.), Alonso (69.), Marcelo (75.), Adebayor (85.)
TOVÁBBJUTOTT: a Barcelona, 3-1-es összesítéssel.

Az első meccshez képest jóval támadóbb hadrendben lépett pályára a Real Madrid, amely a barcelonai visszavágón Sergio Ramost, Pepét és a vezetőedző José Mourinhót is nélkülözni volt kénytelen. A Barcelona nyugodtan futballozott az első játékrészben, egy ideig nem is nagyon forszírozta a támadásokat, a szünet előtt mégis Guardiola csapata előtt adódtak a ziccerek.

Hiába futballozott valamivel nyíltabban a Real Madrid, az első félidőben nem tudott lehetőségeket kialakítani, ellenben a Barcelona legalább három alkalommal járt nagyon közel a vezető találat megszerzéséhez. A 22. percben Busquets fejesét kellett védenie Casillasnak, majd nem sokkal később Messi próbálkozott egy tekeréssel, a Real Madrid kapusa azonban szép vetődéssel hárítani tudott.

Helyenként végre folyamatos és érdekes meccset láthatott a közönség, még ha a szükségtelen bélyegeket a Clásico-maraton negyedik felvonása sem dobta le magáról: vendég részről Carvalho többször is súrolta a kiállítás határát, továbbá az amúgy hatalmas mezőnymunkát végző Lassana Diarra sem kímélte ellenfeleit.

A 37. percben újra a Barcelona és Messi veszélyeztetett, de Casillas újra a helyén volt, és bravúros mozdulattal kiütötte a lapos lövést. Az első félidő második szakaszában egyértelműen ellenfele fölé nőtt a Barcelona, a „királyi gárdának” alaposan fel volt adva a lecke a folytatásra.

A szünet után néhány méterrel feljebb tolta védekezését a Real Madrid, ez meg is zavarta a Barcelonát, ami a 47. percben majdnem gólban is megmutatkozott: egy gyors egyéni játék végén Cristiano Ronaldo játszott Higuaín elé, aki Valdés érintésével be is vette a Barcelona kapuját, ám a játékvezető szerint Mascherano korábban nem önszántából került a földre, ezért érvénytelenítette a találatot.

Az 54. percben betalált a Barcelona, a madridi védelem csúnyán eltolódott Iniesta átadásánál, ami így zavartalanul találta meg Pedrót, aki ballal könnyedén lőtt Casillas kapujába. (1-0) A meccs összképe alapján megérdemelten szerezte meg a vezetést a Barcelona, a vendégek pont akkor kapituláltak, amikor a legígéretesebb perceket produkálták a Nou Campban.

A bekapott gól egy ideig láthatóan visszavetette a Real Madrid harci kedvét, a Barcelona játszotta szokásos játékát, a meccs periódusokban újra monológ-szerű előadásra hasonlított. A 64. percben aztán egyenlített a nagy becsvággyal futballozó Real Madrid, Di María erős lövése elsőre még kijött a kapufáról, a lendületből érkező Marcelo azonban megszerezte az egyenlítést. (1-1) Ezzel a találattal közelebb került a továbbjutáshoz a Madrid, és a hátralévő időt figyelembe véve már nem is volt annyira reménytelen helyzetben.

Igazi drámát mégsem tartogatott ez az este, a fennmaradó időben a Barcelona játszott az idővel miközben magánál tartotta a labdát, ezzel nem hagyva kibontakozni a Real Madridot. Adebayor beállítása nem bizonyult jó döntésnek madridi oldalon, a vendégek az egyenlítő gól után tulajdonképpen semmit nem tudtak hozzátenni a meccshez. Guardiola minden aggály nélkül megtehette, hogy a hosszabbításra a műtét után visszatérő Abidalt is pályára küldje, a közönség hangos éljenzése közepette.

Ezek után maradt az 1-1, a Barcelona ellenfele a Manchester United lesz a döntőben.

2011. április 29., péntek

Bajnokok Ligája - elődöntő (1. rész)

Pepe-piros, Messi-dupla, előnyben a Barcelona

REAL MADRID-BARCELONA 0-2 (0-0)

Madrid, Estadio Santiago Bernabéu, 71 567 néző, vezette: Wolfgang Stark (német).
REAL MADRID: Casillas - Arbeloa, S. Ramos, Albiol, Marcelo - Lass, Pepe, X. Alonso - Özil (Adebayor, 46.), C. Ronaldo, Di María. Vezetőedző: José Mourinho.
Cserék: Adán - kapus, Kaká, Benzema, Granero, Garay, Higuaín, Adebayor.
BARCELONA: Valdés - D. Alves, Piqué, Mascherano, Puyol - Xavi, Busquets, Keita - Pedro (Afellay, 71.), Messi, Villa (S. Roberto, 90.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
Cserék: Pinto - kapus, Jeffrén, Milito, Afellay, Fontás, Sergi Roberto, Thiago.
Gólszerző: Messi (76., 87.)
Sárga lap: Arbeloa (39.), Ramos (53.), Adebayor (83.), ill. D. Alves (44.), Mascherano (57.)
Piros lap: Pepé (61.), ill. Pinto (45+2.)

José Mourinho és Josep Guardiola harcát hozta a BL Clasicója, legalábbis 61 percig. A pályán nagyjából ugyanaz történt, mint az előző két találkozón, azzal a különbséggel, hogy ezúttal még keményebb volt a Real védekezése és még inkább óvatos a Barcelona támadójátéka. Körzővel, vonalzóval rajzoltak a mesterek, Pepe és Mourinho kiállítása után azonban Messi duplázni tudott.

Óriási labdabirtoklási fölényt tudhatott magáénak a Barcelona az első félidőben, mindez azonban mit sem jelentett, hiszen a vendégek mindössze három alkalommal veszélyeztették komolyabban Casillas kapuját, míg a hazaiak kétszer okoztak kisebb-nagyobb gondot Victor Valdés-nek.

A 11. percben Villa húzott meglepőt az áthatolhatatlannak tűnő Real-fallal szemben, 19 méterről tűzte kapura a labdát, amelyért ugyan a hazaiak kapusa nyújtózkodott, védenie azonban nem kellett. A 25. percben Messi adott remek kiugratást Xavinak csakúgy, mint kedden Rooney Giggsnek, ám a spanyol válogatott játékos nem tudta értékesíteni a helyzetét. Pár perccel később ismét Xavi vette célba a kaput, ám lövése ezúttal messze elszállt Casillas felségterülete fölött.

A félidő derekától aztán a kissé megszeppentek a barcelonai játékosok, kezdett javulni a Madrid támadó szekciója. Di María többször is sikeresen harcolt ki szabadrúgást a jobb szélen, amelyeket Cristiano Ronaldo rendre a sorfalba bombázott. Az utolsó percben aztán egy ilyen pontrúgás után visszakerült a labda a portugálhoz, aki középről azonnal kapura fordult. Victor Valdés védett ugyan, de a kipattanóra Özil csapott le, ám a végállomás ezúttal is a katalán kapus volt. Más kérdés, hogy Valdés hibáját Özil hiába is használta volna ki, ugyanis lesen helyezkedett.

A szabálytalanságokkal és színészkedésekkel teletűzdelt első félidőt követően Pinto kapust állította ki a játékvezető a kispadról, feltehetően ő kezdeményezte a madridiakkal kitörő csetepatét a pályán kívül.

A második játékrészt aztán egyértelműen jobban kezdték a hazaiak, Piqué többszöri bizonytalanságát azonban egyszer sem tudták kihasználni a fehérmezesek. A 61. percben aztán elszabadult a pokol, Pepe talpalta le csúnyán Dani Alvest, aki magas fokú színészi képességet csillogtatva kiharcolta a piros lapot a portugálnak. A játékvezető döntése kissé túlzónak tűnt, ezt pedig nem is restellett hangoztatni Mourinho, akit így szintén a kiállítás sorsára jutott, a portugál mester a lelátóról nézhette tovább a mérkőzést.

A kiállítás döntő erejűnek bizonyult, a Barcelona ismét magára talált és a 76. percben meg is lőtte a továbbjutáshoz feltétlen szükséges idegenbeli gólt. A csereként beállt Afellay indult meg remekül a jobb oldalon, majd tette be középre a labdát az érkező Messinek, aki könyörtelenül használta ki az adódó lehetőséget, centikről gyötörte be a labdát Casillas lába között a kapuba. (0-1)

A 87. percben aztán minden eldőlt, talán a továbbjutás is, Messi hihetetlen szólójával megduplázta a Barcelona góljainak számát. Xavi passza után 30 méteres sprintet levágva négy Real-játékost is maga mögött hagyott az argentin, majd hidegvérrel passzolta be a hosszú sarokba a labdát Casillas mellett. (0-2)

További cikkek a mérkőzéssel kapcsolatban:

Háborúban a Barcelona és a Real Madrid

Mourinho: Guardiola nyerjen egyszer BL-t, botrány nélkül!

Izomszakadást szenvedett Messi

Ha tőlem olyat láttok, mint Alvestől, lerúghattok - Rio Ferdinand

Az UEFA eljárást indított Mourinho, a Real Madrid, Pepe és Pinto ellen

Futballozni akartunk, a katalánok viszont csak sírtak - Adebayor

Pepe kiállítása egyértelmű és igazságos ítélet volt - David Villa

Számomra ez egy túl szigorú ítélet volt - Iker Casillas

Nem értem, a Barca miért játszhat mindig tíz ember ellen - C. Ronaldo

2011. április 25., hétfő

Primera División 33. forduló

Hat gólt lőtt a Real Madrid a Valencia otthonában

VALENCIA-REAL MADRID 3-6 (0-4)

Valencia, Mestalla. Vezette: Pérez Lasa
VALENCIA: Guaita - Miguel, Stankevícius, Ricardo Costa, Mathieu (Alba 83.) - Maduro (Jonas 59.), Topal, Banega - Pablo (Joaquín 59.), Soldado, Mata. Vezetőedző: Unay Emery. Kispad: César Sánchez, Albelda, Dealbert, Alba, Jonas, Joaquín, Adúriz
REAL MADRID: Casillas - Albiol, Garay (Pedro León 75.), Carvalho, Nacho - Lass, Granero - Kaká, Canales (Canales 64.), Benzema - Higuaín (Ronaldo 67.). Vezetőedző: José Mourinho. Kispad: Alonso, Ronaldo, Özil, Pepe, Marcelo, Pedro León, Adán.
Gólszerző: Soldado (60.), Jonas (80.), Alba (85.), ill. Benzema (23.), Higuaín (31., 42., 52.), Kaká (39., 62.)
Sárga lap: Jonas (89.)

A hétközi kupadöntőhöz képest Mourinho jó pár helyen változtatott kezdőcsapatán, az alapemberek közül Marcelo, Pepe, Ramos, Xabi Alonso, Cristiano Ronaldo, Özil és Di María sem kapott helyet a kezdőcsapatban, ám ez inkább jótékony hatást gyakorolt az együttes játékára. Miután a hazai játékosok díszsorfallal köszöntötték a kupagyőzteseket, a Madrid már az első félidőben megoldhatatlan feladat elé állította ellenfelét. A gólparádé a 23. percben vette kezdetét, amikor Guaita rossz ütemben mozdult ki kapujából és nem tudta megfogni a középre passzolt labdát, így az érkező Benzema könnyen lőhetett az üres kapuba. (0-1) Ezek után is csak a nagy kedvvel futballozó Real Madridról szólt a meccs, a Valencia semmit nem tudott kezdeni a vendégcsapat hihetetlen sebességű kontráival. Nem volt meglepő, hogy a 31. percben másodszor is betalált a Mourinho-csapat, egy kiugratás után Higuaín használta ki Mathieu kapitális hibáját, és máris kétgólosra alakította a csapatok közötti különbséget. (0-2) Nem sokkal később újra megadta magát az ingatag valenciai védelem, a Madrid újabb szélvészgyors és precíz kontrája végén ezúttal Kaká vette be közvetlen közelről Guaita kapuját. (0-3) Még a szünet előtt negyedszer is betaláltak a vendégek, már-már megszokottnak volt nevezhető, hogy a Valencia vesztét egy újabb kontratámadás okozta, aminek végén Higuaín második gólját is megszerezte a meccsen. (0-4)

A második félidőben valamivel összeszedettebb és elszántabb Valenciát láthatott a Mestalla elégedetlen közönsége, ennek ellenére az 53. percben újra a Real Madrid volt eredményes. Kaká csele után Higuaín lőtt két lépésről a Valencia kapujába, megszerezve csapata ötödik, saját maga harmadik gólját a találkozón. (0-5) Hét perccel később némi siker koronázta a Valencia második félidőben bemutatott erőfeszítéseit, egy élesen belőtt labda után Soldado faragott valamit csapata hátrányából. (1-5) Két perccel később aztán újra öt gól volt a csapatok közötti különbség, az első játékrészben is nagyon aktív Kaká miután bemutatott egy pimasz cselt a tizenhatoson belül, remek mozdulattal belsőzött a Valencia kapujába. (1-6) A folytatásban már csak a Valencia volt eredményes, a Real Madrid érthetően visszavett a tempóból, és már nem nagyon forszírozta a támadásokat, ezért a hazaiak a végjátékban átvették a játék irányítását. A 80. percben Jonas lapos lövése talált utat Casillas kapujába (2-6), majd öt perccel később a csereként pályára küldött Jordi Alba is bevette a fővárosiak kapuját, kialakítva a 6-3-as végeredményt.

Tartalékosan is győzött a Barcelona

BARCELONA-OSASUNA 2-0 (1-0)

Barcelona, Camp Nou. Vezette: Delgado Ferreiro
BARCELONA: Valdés - Alves, Mascherano, Milito (Xavi 66.), Maxwell - Alcántara, Busquets, Keita - Jeffren (Iniesta 45.), Villa (Messi 58.), Afellay. Vezetőedző: Josep Guardiola. Kispad: Pinto, Iniesta, Fontas, Xavi, Messi, Pedro, Montoya
OSASUNA: Ricardo - Nelson, Flano, Lolo, Monreal - Vadócz, Nekounam - Damiá (Copovi 80.), Camunas, Cejudo (Calleja 87.) - Sola (Pandiani 80.). Vezetőedző: Luis Mendilibar. Kispad: Calleja, Pandian, Riesgo, Josetxo, Corominas, Oier, Copovi
Gólszerző: Villa (24.), Messi (87.)
Sárga lap: Alves (49.), Keita (80.), ill. Nekounam (76.) , Copoví (84.)

A Real Madrid feladta a leckét a listavezető Barcelonának, hiszen otthonában ütötte ki a Mourinho-legénység a Valenciát. A katalánoknak viszont túl kellett tenniük magukat a hétközben elbukott kupadöntőn, és most csak az aktuális bajnokira koncentrálni. Guardiola több kulcsjátékosát is pihentette, így Xavi, Iniesta, Messi és Pedro sem kapott szerepet a kezdőcsapatban. Vendég oldalon viszont Mendilibar edző Vadócz Krisztiánnak is bizalmat szavazott a mérkőzés elejétől fogva.
A második percben, a már tizenegy mérkőzés óta gólképtelen Villa próbálkozott először, de lövése fölé szállt. A félidő első fele nem a helyzetekről szólt, az első Osasuna lehetőség is csak a 22. minutumban történ meg. Ettől fogva azonban már csak két percet kellett várni a találkozó első góljára, hiszen egy támadás során Afellay passzolt külsővel Jeffrenhez, aki balszélről laposan adta középre a labdát, melyre Villa érkezett becsúszva, így megszerezve a vezetést a gránátvörös-kékeknek.(1-0) A 27. percben egalizálhatta volna az eredményt a vendég gárda, de Nekunam szabadrúgásból nem sokkal, de Valdés kapuja mellé lőtte a labdát. Tíz perc múlva ismét feléledt az Osasuna, a 38. percben Vadócz Krisztián fejelte a labdát a katalán kapus kezei közé. A félidő vége előtt újra kihagytak két ziccert a vendégek, a 44. percben Damia piszkált bele egy labdába, amit Valdés bravúrral hárított, majd egy perc múlva ismét Vadócz Krisztián lőtt mellé.

A második játékrész elején szabadrúgásból veszélyeztetett az Osasuna, de Valdés a rövidről kiütötte a labdát. A 70. percig a leglényegesebb mozzanat az volt a mérkőzésen, hogy Milito megsérült, így a Barcelona védelmét középen Mascherano és Busquets alkotta. A 75. perctől azonban megélénkült a meccs, ekkor egy Alvés visszapassz után Iniesta lőtt fölé. A 79. percben újra megpróbált egyenlíteni a vendég csapat, de Nekunam Iniestához hasonlóan fölé durrantott. A mérkőzés vége előtt három perccel a csereként beálló Messi szerzett gólt Alves gólpassza után, így a bajnokságban megszerezte a 31., míg a szezonban az ötvenedik találatát. (2-0)
A Barcelona nem túl meggyőző játékkal, ámbár magabiztosan tartotta otthon a három pontot, de az Osasuna nem játszott alárendelt szerepet, míg Vadócz Krisztián a vendégek egyik legjobb teljesítményét mutatta a Camp Nouban.

További eredmények:
Ath. Bilbao - Real Sociedad 2–1
Gijón - Espanyol 1–0
Hércules CF - Deportivo 1–0
Mallorca - Getafe 2–0
Racing - Málaga 1–2
Atl. Madrid - Levante 4–1
Sevilla - Villarreal 3–2
Zaragoza - Almería 1–0

2011. április 22., péntek

Spanyol Király-kupa döntő

A Real Madrid kifogott a Barcelonán a döntőben

Frenetikus izgalmak és 120 percnyi küzdelem után a Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Barcelonát a spanyol Király-kupa fináléjában, ezzel 18 év szünet után ismét csúcsra ért a kupasorozatban. Ahogy szombaton, úgy most is a Barcelona birtokolta jóval többet a labdát, a madridi védelem azonban végig kitartott, a legkritikusabb pillanatokban is elbírta a nyomást, és Cristiano Ronaldo találatával összességében megérdemelten nyerte meg a szezon első trófeáját.

BARCELONA-REAL MADRID 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
Valencia, Mestalla, vezette: Alberto Undiano Mallenco.
BARCELONA: Pinto - D. Alves, Piqué, Mascherano, Adriano - Xavi, Busquets (Keita, 108.), Iniesta - Pedro, Messi, Villa (Afellay, 106.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
Cserék: V. Valdes - kapus, Puyol, Milito, Maxwell, Keita, Thiago, Afellay.
REAL MADRID: Casillas - Marcelo, Carvalho (Garay, 119.), S. Ramos, Arbeloa - Pepe, Xabi Alonso, Khedira (Granero, 104.) - Özil (Adebayor, 70.) - Ronaldo, Di María. Vezetőedző: José Mourinho.
Cserék: Dudek - kapus, Garay, Granero, Kaká, Adebayor, Higuaín, Benzema.
Gólszerző: Ronaldo (103.)
Sárga lap: Pedro (34.), Messi (64.), Adriano (117.), ill. Pepe (26.), X. Alonso (60.), Adebayor (74.), Di María (86.)
Piros lap: Di María (121.)

Néhány napon belül másodszor csapott össze a spanyol labdarúgás két óriása, a szombati bajnoki után ezúttal a spanyol Király-kupa volt a tét. A valenciai utcákon már órákkal a meccs előtt felfokozott hangulat uralkodott, ezért nem volt meglepő, hogy a csapatok is hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe, még akkor is, ha a kezdetekben kifejezetten sok hiba jellemezte a játékot.

Ellentétben a hétvégi bajnokival ezúttal a Real Madrid lépett fel támadóbban, és az első félidőben közelebb is járt a vezetéshez, mint ellenfele. A madridiaknál Cristiano Ronaldo kétszer is veszélyeztetett a szünet előtt, de egyik lehetőségét sem tudta gólra váltani, míg néhány perccel a félidő vége előtt Pepe járt nagyon közel a meccs első találatnak megszerzéséhez, fejese azonban Pinto szerencséjére kijött a kapufáról.

A Barcelona nagyon visszafogott teljesítményt nyújtott az első negyvenöt percben, és annak ellenére, hogy ismét többet birtokolta a labdát, ekkor még egyértelműen az történt a pályán, amit Mourinho eltervezett a meccs előtt.

Sokáig tehát érvényesült a portugál által kitalált óvatos, gyors kontrákra apelláló játék, ám a második félidőre borúsabbá váltott a kép fővárosi oldalon: a Barcelona folyamatosan vette át a játék irányítását, helyenként percekig beszorította ellenfelét, és gyakorlatilag nem hagyta labdához jutni a Real Madridot. A nagy nyomás eredményeként a 69. percben Pedro be is vette Casillas kapuját, a gólt azonban les címén jogosan érvénytelenítette a játékvezető.

Ezután is támadásban maradt a Barcelona, amely a végjátékban szerette volna döntésre vinni a dolgokat, és elkerülni a további kellemetlenségeket: a 75. percben újra Pedro veszélyeztetett, Casillas azonban a helyén volt, míg nem sokkal később Iniesta adott munkát a világbajnok hálóőrnek, aki ezúttal is állta a sarat, és parádés vetődéssel kiütötte az alsósarokba tartó lövést. A rendes játékidő utolsó néhány percére valamelyest kijött a szorításból a Real Madrid, a 92. percben Di María lövése után védenie is kellett a Barcelona kapusának.

Kilencven perc játék után nem láthatott gólt a valenciai közönség, így következhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás, ahol újabb fordulat állt be a játék képébe: a második félidőben tagadhatatlanul nagyon szenvedő Real Madrid új erőre kapott a pihenő után, minek eredményeképp a 103. percben meg is szerezte a vezetést: Di María pontos beadását Cristiano Ronaldo bólintotta remek mozdulattal Pinto kapujába, amivel a „királyi gárda” egy nagy lépéssel közelebb került a trófeához. (0-1)

A bekapott gól után a Barcelona megpróbált egyenlíteni, de a Real Madrid védelme áthatolhatatlan volt ezen az este. A madridiak a hosszabbítás második felében még egyszer betalálhattak volna egy kontra végén, Adebayor lapos lövését azonban hárította Pinto, így az utolsó pillanatokra még maradt esélye Messiéknek.

A 121. percben aztán Di Maríát második sárga után kiállította Undiano Mallenco, a Barcelona azonban már nem tudta átjátszani a roppant tömör madridi falat. Mourinho sokat kritizált taktikája végül kupagyőzelmet eredményezett, a Barcelona pedig majd a Bajnokok Ligájában vághat vissza az ősi riválisnak.

Nyilatkozatok, valamint további cikkek:

Mourinho: Ez a trófea mindenkié!

Ramos a mélybe ejtette a kupát - videó

„Tiétek a kupa, miénk a bajnokság” - sajtóvisszhang

C. Ronaldo: Mourinho a fő sikerkovács

Fel fogunk állni a vereségből - Pep Guardiola

2011. április 17., vasárnap

Primera División 32. forduló

Kiállítás, két tizenegyes, végül döntetlen az El Clásicón

REAL MADRID-BARCELONA 1-1 (0-0)

Madrid, Bernabéu-stadion, 80 315 néző, vezette: Muniz Fernández.
REAL MADRID: Casillas - Ramos, Albiol, Carvalho, Marcelo - Pepe, X. Alonso (Adebayor, 66.), Khedira - Di María (Arbeloa, 68.), Benzema (Özil, 57.), Ronaldo. Vezetőedző: José Mourinho.
Cserék: Dudek - kapus, Garay, Arbeloa, Özil, Kaká, Higuaín, Adebayor.
BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Puyol (Keita, 58.), Adriano (Maxwell, 80.) - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro (Afellay, 66.), Messi, Villa. Vezetőedző: Josep Guardiola.
Cserék: Pinto - kapus, Milito, Maxwell, Afellay, Fontás, Keita, Thiago.
Gólszerző: Ronaldo (82. - 11-esből), ill. Messi (53. - 11-esből)
Sárga lap: Marcelo (31.), ill. Adriano (9.), Piqué (27.), Alves (79.), Valdés (81.), Xavi (90+2.)
Piros lap: Albiol (51.)

Fergeteges élőképpel vette kezdetét a 162. El Clásico a Bernabéu Stadionban, más kérdés, hogy a látványos játékkal sokáig adósak maradtak a csapatok. Az első tíz percben mindkét fél nagyon óvatosan és kissé idegesen futballozott, a Real Madrid alig merészkedett át saját térfelén, de a Barcelona is nagyon megfontoltan építgette támadásait. Az első komolyabb lehetőségre egészen 19 percet kellett várni, ekkor Xavi találta meg a rést a madridi védelmen, a gólhelyzetben lévő Messi azonban nem tudta átemelni a labdát Casillas felett. Ezt követően néhány perc erejéig fentebb merészkedett a Real Madrid, és húsz perc után már Mourinho csapata is eljutott helyzetekig: a 23. percben Cristiano Ronaldo közeli fejese kerülte el Valdés kapuját, majd egy kontra után Di María is veszélyeztetett, de kiszorított szögből jócskán kapu fölé lőtt. A félidő további részében újra a Barcelona irányította a játékot, igaz komoly helyzetet már nem tudott kialakítani Guardiola csapata. A 26. percben vitatható jelenet játszódott le a madridi tizenhatoson belül, Villa ugyanis a földre került Casillas szorításában, a játékvezető azonban ekkor még nem ítélt tizenegyest. Az utolsó szó aztán a gyors kontrajátékra berendezkedő Real Madridé lehetett volna, amikor a hosszabbítás perceiben Cristiano Ronaldo közeli fejesénél Daniel Alvesnek a gólvonalról kellett tisztáznia. A labdabirtoklást tekintve hatalmas fölényben volt a Barcelona az első játékrészben, a Real Madrid viszont kellemetlen ellenfélnek bizonyult, és tulajdonképpen jól alkalmazta a Mourinho által szigorúan megkövetelt taktikát. Hazai részről főleg Pepe játszott kivételes meccset, míg a másik oldalon Xavi passzai és Piqué mentései mentek élményszámba.

A két edző csatája a szünet után is folytatódott, a Barcelona monológ-szerűen járatta a labdát a középpályán, és ha volt lehetősége, megpróbálta kiugratni villámgyors támadóit. Az 53. percben épp egy ilyen szituáció után váltott 0-1-re az eredményjelző, a súlyos helyezkedési hibát vétő Albiol lerántotta a gólhelyzetben kiugró Villát, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, továbbá kiállította a spanyol válogatott játékost. A büntetőpontról Messi nem hibázott, a vendégek mérték tehát az első ütést a Bernabéu Stadionban. (0-1) A bekapott gól után Mourinho néhány cserével próbált meg életet lehelni morálisan kissé megtört csapatába, és mint az a végén kiderült, Özil valamint Adebayor beállítása is telitalálatnak bizonyult. A Barcelona vezetése birtokában kissé kényelmesen kezdett futballozni, ezzel együtt a 62. percben Xavi ívelése után kis híján újra betaláltak a vendégek. Az emberhátrányban lévő Real Madrid kevés támadást tudott vezetni a folytatásban, de egy percig nem adta fel a küzdelmet, és a 81. percben váratlanul siker is koronázta az erőfeszítéseket: az ötös környékén Alves vágta fel Marcelót, amit észlelt Múniz Fernández, és a publikum legnagyobb örömére tizenegyest ítélt a „királyi gárda” javára. Cristiano Ronaldo az első félidőben elrontott két lehetőséget, a tizenegyesnél viszont higgadt tudott maradni, és megszerezte pályafutása első gólját a gránátvörös-kékek ellen. (1-1) A végjátékban mindkét csapat előtt adódott legalább egy-egy gólszerzési lehetőség, a Madrid leginkább Khedira lökete után járt közel a második gólhoz, a Barcelonának pedig Villa nyerhette meg volna a meccset, ha szemben a madridi kapuval át tudja venni Xavi beemelt labdáját. A helyzeteknél azonban senki nem bizonyult kellően higgadtnak, így maradt az 1-1, ami összességében egyik csapatnak sem rossz eredmény: a Barcelonától innentől kezdve aligha lehet majd elvenni a bajnoki címet, Madridban pedig annak örülhettek, hogy csapatuk emberhátrányban is képes volt felállni a listavezető ellen.

Nyilatkozatok:
MOURINHO:

„Kiegyenlített volt az első félidő, csapatom egységesen játszott, lendületben volt. A győzelem az győzelem, a döntetlen az döntetlen, de mi rengeteg pozitív dolgot vihetünk magunkkal erről a találkozóról. Azt nagyon szeretnénk, ha egyszer azonos feltételekkel futballozhatna a két csapat. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire, elegem van már abból, hogy mindig emberhátrányban futballozunk. Raúl Albiol olyan szabálytalanságért hagyja ki a kupadöntőt, amely meg sem történt…Egyszer szeretnénk mi is emberelőnyben játszani a Barcelona ellen!”

MARCELO:
„Nem akarok beszélni a játékvezetői döntésekről, hogy jogosan állította-e ki Raúl Albiolt, vagy sem. A játékkal kell foglalkoznunk, függetlenül attól, hogy segít-e nekünk vagy sem egy-egy bírói ítélet. Előttünk a Copa del Rey döntője, igen nehéz mérkőzés lesz. De egyértelmű a célunk: nyerni akarunk! Ez mindannyiunkra vonatkozik.”

SERGIO RAMOS:
„Kiváló volt a hozzáállásunk, főleg amikor hátrányba kerültünk. Jól tettük a dolgunkat, legalább egyenlíteni tudtunk. Azt viszont nem értem, miért nem állította ki a játékvezető Dani Alvest, amikor a büntetőterületen belül felvágta Marcelót. Akkor bezzeg nem hezitált, akikor le kellett küldenie Raúl Albiolt…Nem adjuk fel, harcolunk tovább a bajnoki címért! Szó sem lehet arról, hogy bedobjuk a törülközőt! Addig küzdünk, amíg el nem dől véglegesen az aranyérem sorsa, amíg matematikailag van még esélyünk. De tudjuk jól, borzasztóan nehéz lesz a dolgunk.”

RICARDO CARVALHO:
„Dani Alvest is le kellett volna küldeni. Volt már sárga lapja, amikor felvágta Marcelót. Az is sárga lapos szabálytalanság volt. Ez nem is lehet kétséges! Összességében azért igazságosnak tartom a döntetlent. Emberhátrányban is megmutattuk, hogy igazi karaktere van a csapatnak. Elégedettek lehetünk az eredménnyel és a teljesítményünkkel. A Barca is remekül futballozott, de szerintem Pepe volt a mérkőzés legjobbja.”

IKER CASILLAS:
„A kiállítás és a bekapott gól után nagyon nehéz dolgunk volt, de megmutattuk, igazi csapat vagyunk! Persze szerettük volna csökkenteni a hátrányunkat a bajnokságban, de ez nem sikerült. Kemény időszak volt, amikor emberhátrányban játszottunk, de a közönség rengeteg segített nekünk, végül egy pontot azért mégis szereztünk.”

GUARDIOLA:
„Még nem vagyunk bajnokok! Csak nyolc pont az előnyünk, és még hat mérkőzés maradt. Hasonló taktikát vártunk ellenfelünktől, éreztük, hogy Pepe ezúttal középpályás lesz. Nagyon erős és tapasztalt játékos, nehéz őt legyőzni. Tudtuk, hogy kiváló teljesítményre képes, nem is lepett meg bennünket. A játékvezetői döntésekről nem szeretnék beszélni. A szurkolóinkat megnyugtatom, nem újult ki Puyol térdsérülése, csak kisebb húzódást szenvedett. Nagyszerűen játszott a mérkőzésen, csak a hosszú kihagyás éreztette hatását. De a kupadöntő előtt azért alaposan megvizsgáljuk.”

XAVI:
„A Barcelona sokkal jobb volt a Madridnál! Sajnálom, hogy nem lett miénk a három pont, mert bebiztosíthattuk volna a bajnoki címet. A döntetlen egyik csapatot sem teheti gazán elégedetté. Mi mindig a győzelemre hajtunk, most is sokat tettünk a sikerért, irányítottuk a találkozót, hátul pedig jól védekeztünk. De a mérkőzése vége azért igazán kemény volt.”

ALVES:
„Általában nem beszélünk a játékvezetőről, de időnként ezt sem kerülhetjük el. Általában jól vezetik a mérkőzéseket, de akadnak olyan találkozók, akikor hibáznak. Mint most, egyáltalán nem szabálytalankodtam, ez nem volt tizenegyes! Tisztán szereztem meg a labdát. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, könnyedén nyerhettünk volna. De a futball mindig ad esélyt a javításra, szerdán a kupadöntőben még motiváltabbak leszünk!”

PEDRO:
„Voltak helyzetei a Realnak is, mégis büntetőből egyenlített. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy valóban történt szabálytalanság. Mi irányítottuk a mérkőzést, többször eldönthettük volna a találkozó sorsát. De a döntetlent is jó eredménynek tartom. A szerdai döntő teljesen más lesz, nem hiszem, hogy a bajnoki találkozó hatással lesz arra a mérkőzésre.”

További eredmények:
Getafe - Sevilla 1–0
Málaga - Mallorca 3–0
Almería - Valencia 0–3
Deportivo - Racing 2–0
Levante - Hércules CF 2–1
Real Sociedad - Gijón 2–1
Osasuna - Ath. Bilbao 1–2
Espanyol - Atl. Madrid 0–1
Villarreal - Zaragoza (hétfőn)

2011. április 16., szombat

Kibeszélőshow az El Clásico előtt

Eljött a várva-várt szupermérkőzés ideje: szombaton 22 órakor kezdődik a Santiago Bernabeu Stadionban a klubfutball legnépszerűbb és világszerte óriási érdeklődést kiváltó rangadója, a Real Madrid és az FC Barcelona összecsapása. A hétközi BL-negyeddöntők után immár mindenki erről a kilencven percről beszél, ez nem is csoda, a következő közel három héten összesen négy alkalommal csap össze Jose Mourinho és Josep Guardiola együttese!

A La Liga-találkozó előtt a SportHirado.hu igyekszik összegyűjteni a madridi rangadó előtti összes nyilatkozatot, a cikk folyamatosan frissül és bővül!
Elérhetőség: sporthirado.hu

C. Ronaldo: A Barca játékosai sem földönkívüliek

Barcelona: Piqué szerint összejöhet a triplázás

El clásico: szombat este 3D-ben is látható lesz hazánkban a Real-Barca

Gólok, cselek, balhék és a disznófejú Nagyúr – az elmúlt évtized el clásicói

El clásico: Puyol zöld utat kapott az orvosoktól, játszhat Madridban

Meg se mukkant Mourinho a sajtó előtt

2011. április 15., péntek

Bajnokok Ligája - negyeddöntő (2. rész)

A Barca hozta a kötelezőt, Doneckben is nyert

SAHTAR DONYECK-BARCELONA 0-1 (0-1)

Donyeck, Donbasz Arena, 50 ezer néző, vezette: Florian Meyer (német).
SAHTAR: Pjatov - Kobin, Iscsenko, Rakickij, Sevcsuk - Mkitarjan, Hübschman (Fernandinho, 75.) - Douglas Costa (Eduardo, 58.), Jadson, Willian - Luiz Adriano (Marcelo Moreno, 66.). Vezetőedző: Mircea Lucescu.
Cserepad: Kudzsamov, Fernandinho, Gai, Alex Teixeira, Krivcov, Marcelo Moreno, Eduardo.
BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué (G. Milito, 69.), Busquets, Adriano - Xavi (Pedro, 66.), Mascherano, Keita - Afellay, Messi, Villa (Jeffren, 74.). Vezetőedző: Josep Guardiola.
Cserepad: Pinto, Jeffren, Pedro, G. Milito, Maxwell, Fontás, Thiago Alcántara.
Gólszerző: Messi (43.)
Sárga lap: Mkitarjan (55.), Iscsenko (60.), ill. G. Milito (71.)

Pep Guardiola, a katalánok vezetőedzője az első meccsen szerzett négygólos előny ellenére sem kockáztatott, így Lionel Messit, David Villát és Xavit is a kezdőbe jelölte. Az ukránoknál négy brazil játékos képviselte a támadószekciót, ám csupán Luiz Adriano volt egyedüli csatárként nevezve a Sahtar kezdő tizenegyében. A vendégek kezdték a játékot, az első öt perc nem hozott helyzetet, a Sahtar bátran kezdett, igyekezett nem alárendelt szerepet játszani. Nyolc percet kellet várni az első helyzetre: Jádson indította káprázatosan Douglas Costát a tizenhatoson belül, aki ballal lőtt, de Víctor Valdés hatalmasat védett, majd a brazil ismétlését Daniel Alves mentette szögletre. A folytatásban is támadásban maradt a hazai csapat, ezúttal Douglas Costa készítette le a labdát Jádsonnak, aki azonban tizenhat méterről Valdés kezébe lőtt. Az első húsz perc során a Barcelona egyszer sem próbálkozott kapura lövéssel, míg a hazaiak neve mellett négy gólszerzési kísérletet is feljegyezhettünk. A 24. percben Vaszil Kobin jobb oldali beadására Jádson érkezett és lőtt kapásból, de a lövés nem okozott gondot Valdésnek. Négy perccel később jött az első katalán lehetőség is, ekkor Javier Mascherano szép csele után Lionel Messi lőtt ballal a tizenhatos előteréből egyenesen Andrij Pjatov kezébe. Úgy tűnt, ekkor ébredt igazán a Barca: Afellay indított kiváló ütemben Adrianót, aki az ötös sarkáról lőtt, de egy védő kivágta a kapura tartó labdát. A hajrában Ibrahim Afellay is megpróbálkozott egy átlövéssel középről, de ez is Pjatov kezében landolt. Nem sokkal később azonban már az ukrán kapus sem tudott segíteni: Daniel Alves passzolt Messihez, aki néhány csel után tizenegy méterről ballal gurított a kapuba. A hajrában még akadt néhány helyzete a Sahtarnak is, de gólt nem tudott szerezni, így 1–0-s Barca-vezetéssel fordultak a csapatok. Az argentin klasszisnak ez volt a 48. gólja ebben az idényben, ezzel átadta a múltnak a saját maga és a brazil Ronaldo által közösen tartott korábbi klubrekordot (47).

Hasonlóan jól kezdett az ukrán csapat a második negyvenöt perc elején, mint azt tette az elsőben, néhány veszélyes beadáson kívül azonban nem sok lehetőséget tudott kialakítani. Az 59. percben szép kontra után Messi passzolt Afellayhoz a bal oldalon, aki megpróbált eltekerni Pjatov mellett a labdát, az ukrán kapus hatalmasat nyújtózva ki tudta ütni azt, a kipattanót Daniel Alves a kapu mellé bombázta. Mindkét vezetőedző úgy gondolta, változtatnia kell: a hazaiaknál Eduardo és Moreno beállításával egyértelműen a támadószekció megerősítése volt a cél, míg a Barcánál lejött Xavi és Piqué is – Guardiola valószínűleg pihentetni akarta két kulcsjátékosát. A legnagyobb Sahtar-ziccer a 74. percben alakult ki. Mhitarjan kapott labdát a tizenhatos vonalánál, majd kapura fordult és lőtt, Valdés azonban bravúrral védett – nem először. Pár perccel később Eduardo forgatta meg a védőket az ötös közelében, de végül Gabriel Milito tisztázott. A túloldalon Pjatov gyenge kigurítása okozott zavart, majd Mhitarjan jobb oldali beadására Moreno érkezett, és lőtt centikkel a kapufa mellé. A hajrában már egyik kapu sem forgott veszélyben, a Sahtar becsülettel küzdött és ment előre a becsületgólért, a Barca eléggé visszavett a tempóból, így a végeredmény 0–1 maradt, ezzel a vendégcsapat jutott be a BL elődöntőjébe.

Végig robotolta a BL-visszavágót a Tottenham, de Cristiano Ronaldo találatával ismét a királyiak nyertek

TOTTENHAM-REAL MADRID 0-1 (0-0)

London, White Hart Lane, vezette: Nicola Rizzoli (olasz).
TOTTENHAM: Gomes - Corluka, Dawson, Gallas, Assou-Ekotto - Lennon (Defoe, 61.), Huddlestone (Sandro, 71.), Modric (Kranjcar, 83.), Bale - Van der Vaart - Pavljucsenko. Menedzser: Harry Redknapp.
Kispad: Cudicini (kapus), Kaboul, Jenas, Defoe, Bassong, Kranjcar, Sandro.
REAL MADRID: Casillas - Ramos (Granero, 57.), Carvalho, Albiol, Arbeloa - Alonso (Benzema, 75.), Khedira - Ronaldo (Kaká, 65.), Özil, Marcelo - Adebayor. Vezetőedző: Jose Mourinho.
Kispad: Adán (kapus), Kaká, Benzema, Granero, Garay, Higuaín, Di María.
Gólszerző: Ronaldo (50.)
Sárga lap: Carvalho (39.), Granero (79.)

A Spurs már volt négygólos hátrányban kieséses szakaszban, és mégis továbblépett. A londoni gárda az 1961–1962-es BEK-sorozat selejtezőjében már 4:0-s hátrányban is volt az első meccsen a lengyel Górnik Zabrze otthonában, végül azonban 4:2-re mentette az összecsapást. A visszavágón pedig már hengerelt a Spurs: 8:1-es győzelmének köszönhetően 10:5-ös összesítéssel jutott tovább. Ezúttal azonban a Real Madrid volt az ellenfél, amely a londoni mérkőzés elején is kezdeményezően lépett föl. Mesut Özil a 3. percben pedig máris ziccerbe került, a török származású német azonban könnyelmű megoldást választott, Gomes minden különösebb gond nélkül ölelhette magához a labdát. Az mindenesetre már a meccs előtt biztos volt, hogy egy Real Madrid-gól végleg megpecsételné Harry Redknapp csapatának sorsát. A Spursnek pedig nehéz dolga volt: túl azon, hogy bivalyerős ellenféllel nézett szembe, a White Hart Lane-en lejátszott legutóbbi 17 nemzetközi kupameccsén mindössze háromszor úszta meg kapott gól nélkül a londoni csapat. Ezúttal sem sikerült. A találkozó elején Gareth Bale nagyon ficánkolt a bal szélen. Az 5. percben veszélyes, de eredménytelen lövést eresztett meg a bal szélről, ami után még több ígéretes elfutása volt. Lüktető volt a mérkőzés, ekkor nehéz volt elképzelni, hogy gól nélkül záruljon az összecsapás. Az első félidő közepéhez érve mindkét csapat védelme rendezte sorait. Kevesebb helyzet jellemezte ekkor a találkozót, az iramra azonban továbbra sem lehet panasz. A 27. percben aztán mégis hatalmas lehetőséget puskázott el a hazai csapat: Aaron Lennon viharzott el a szélen, majd remekül tette vissza a labdát Roman Pavljucsenkónak, az orosz játékos azonban csúnyán fölé durrantott. Jellemző volt, hogy az első félidőben mindent elkövetett a Tottenham, hogy tizenegyeshez jusson. Háromszor is elesett Spurs-játékos a tizenhatoson belül. Leginkább a harmadik eset volt gyanús, Pavljucsenko azonban – „elődjeihez" hasonlóan – szintén nem kapott büntetőt a 26. percben. A 38. percben aztán betalált a Tottenham – igaz semmire sem ment vele. Luka Modric fejelte vissza a labdát Bale-nek, aki a kapuba lőtt, a horvát játékos azonban lesen volt, így a találat nem ért. Lüktető első félidőn voltunk túl, gól azonban ennek ellenére nem született.

Hihetetlen potyagóllal megszerezte a vezetést a Real Madrid. Cristiano Ronaldo vagy 30 méterről lőtt az 50. percben, úgy tűnt, hogy a középre tartó labdát Gomes könnyedén hárítja. A kapus kezéről azonban maga mögé, a gólvonalon túlra pörgött a labda. 0–1 C. Ronaldo 13. gólját szerezte Real Madrid-játékosként a BL-ben. Ehhez 16 mérkőzésre volt szüksége a portugál aranylabdásnak. Angol csapathoz méltóan a kapott gól ellenére is mindent elkövetett a Tottenham. Redknapp csapata mindenképpen egyenlíteni szeretett volna, ezt jelezte Pavljucsenko közeli fejese, és a csereként beállt Jermain Defoe ígéretes lövése is. A Real Madrid keretének erősségére jellemző, hogy az 500. mérkőzésén dirigáló José Mourinho nyugodtan lehozhatta pihenni C. Ronaldót a 65. percben – a portugál aranylabdás helyére egy brazil aranylabdás, Kaká állt be... A 74. percben nagyon közel került az egyenlítéshez a Tottenham, Defoe fejelt az ötös bal sarkáról a jobb oldali kapufa tövére, majd ismétlésből mellbe lőtte a kiszorított Casillast. Az embernek az volt az érzése, hogy ezen az estén semmi sem sikerül a Spursnek, pedig a két meccs alapján egy gólt azért megérdemeltek volna a londoniak. A Real Madrid azonban teljes mértékben megérdemelte a továbbjutást, egyértelműen a jobbik csapat jutott az elődöntőbe, ahol az FC Barcelona lesz a királyiak ellenfele.

2011. április 11., hétfő

Primera División 31. forduló

Magabiztosan nyert a Madrid Bilbaóban

ATHLETIC BILBAO-REAL MADRID 0-3 (0-1)

Bilbao, San Mames. Vezette: Clos Gómez.
ATHLETIC BILBAO: Iraizoz - Iraola, San José, Ekiza, Castillo - Gurpegui (David López 46.), Javi Martínez Iturraspe 62.), Orbaiz, Muniain - Llorente, Toquero (Gabilondo 78.). Vezetőedző: Joaquín Capparós. Kispad: Raúl, David López, Iturraspe, De Marcos, Gabilondo, Susaeta, Ocio, Diaz de Cerio
REAL MADRID: Casillas - Ramos, Garay (Carvalho 77.), Albiol, Arbeloa - Lass, Pepe, Granero - Kaká, Di María (Alonso 66.), Higuaín (Ronaldo 62.). Vezetőedző: José Mourinho. Kispad: Dudek, Carvalho, Marcelo, Xabi Alonso, Özil, Ronaldo, Adebayor.
Gólszerző: Kaká (13., 53. - mindkettőt 11-esből), Ronaldo (69.)
Sárga lap: Gurpegi (12.), Iraizoz (13.), Javi Martínez (61.), ill. Granero (45+1.), Ramos (48.), Lass (57.), Casillas (59.), Arbeloa (71.)

Mourinho az utolsó pillanatban több helyen is változtatott megszokott kezdőcsapatán, aminek eredményeképp több meghatározó játékos is a kispadon találta meg. A meglépett változtatások aztán inkább jótékony hatást gyakoroltak a madridiak játékára, a Bilbao ugyanis kevés lehetőséget tudott kialakítani az első félidőben, és már az első percekben sem nagyon lelte az ellenszert a vendégek játékára. A Sporting Gijón elleni meccshez képest jól és dinamikusan kezdett a Real Madrid, amely már a 13. percben megszerezte a vezetést: egy kiugratás után Di María okosan elhúzta a labdát a kapujából teljesen ütemtelenül kifutó Iraizoz mellett, aki a tizenhatoson belül csak felvágni tudta a szélvészgyors argentint. A jogosan megítélt büntetőt Kaká értékesítette biztos lábbal, és szerezte meg viszonylag korán a vezetést csapatának. (0-1) Az első félidő hátralévő perceiben újabb gólokat is szerezhetett volna a Real Madrid, de sem Higuaín, sem pedig Di María nem tudott élni az adandó lehetőségekkel. A Bilbao csak a félidő végén tudta komolyabb nyomás alá helyezni ellenfelét, de a kiszámítható beíveléseket leszámítva ezen az este nem bizonyult túl bőnek az „oroszlánok” repertoárja.

A szünet után a baszkok már többet birtokolták a labdát, és jóval veszélyesebben is futballoztak, mint az első játékrészben, mégis az 53. percben újból a Real Madrid volt eredményes. Di María második kiharcolt tizenegyese után ismét Kaká állt a büntetőpont mögé, és ahogy az első esetben, úgy most sem rontotta el az adandó lehetőséget. (0-2) Kétgólos vezetése után a Real Madrid nem forszírozta a támadásokat, és inkább a stabil védekezésre koncentrált, amit maradéktalanul meg is oldott, így a Bilbaónak nem volt komoly esélye közeledni. A 70. percben pedig harmadszor is betaláltak a vendégek, a csereként pályára küldött Cristiano Ronaldo előbb bemutatott egy pimasz cselt a tizenhatoson belül, majd szép mozdulattal könnyedén lőtte a labdát Iraizoz kapujába, végképp megpecsételve ezzel a Bilbao sorsát. (0-3) A végjátékban a Bilbao még szépíthetett volna, de a 89. percben Gabilondo ígéretes helyzetben nem találta el a labdát, így végül maradt a háromgólos különbség a csapatok között, ami kissé talán túlzó, ha azt nézzük, hogy a baszkok végigrobotolták a meccset.

Hátrányból nyert az Almeria ellen a Barca

BARCELONA-ALMERÍA 3-1 (0-0)

Barcelona, Nou Camp, vezeti: Ayza Gámez.
BARCELONA: Pinto - Alves, Piqué, Milito, Maxwell - Xavi, Mascherano (Pedro 53.), Alcantára (Keita 67.) - Bojan (Villa 31.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Josep Guardiola. Kispad: Villa, Pedro, Keita, Fontás, Adriano, Oier, Afellay.
ALMERÍA: Alves - Luna, Silva, Acasiete, Michel - Juanito, Bernardello, Corona (Uche 57.), Juanma Ortiz (Feghouli 78.) - Crusat (Goitom 70.), Piatti. Vezetőedző: Roberto Olabe. Kispad: Uche, Feghouli, Vargas, Esteban, Goitom, Mbami, Jakobsen.
Gólszerző: Messi (53., 91.), Alcantára (64.), ill. Corona (50.)
Sárga lap: Bojan (17.), Mascherano (19.), Villa (75.), ill. Ortiz (62.)

Az El Clásicóra való főpróba a Real részéről már sikerült az este folyamán, így csak az maradt kérdés, hogy a Barcelona is megoldja-e a kötelező házi feladatot. Az Almeria nem az az együttes, amelyik nyerni járna a Nou Campba, a bajnoki utolsó helyezett gárda idén már 16 gólt „gyűjtött be” a katalán csapattól.
A mérkőzés mégsem ennek a különbségnek a jegyében kezdődött, az első helyzetet csak 16 perc múltán jegyezhettük fel. Ekkor Bojan vette le mellel, majd tolta is meg egyből fejjel a labdát, egy sprint után azt középre adta be, de az érkező Thiago fölé lőtt. Három perc múlva nem helyzet, de újabb fontos esemény következett a ”Klasszikussal” kapcsolatban, hiszen Mascherano begyűjtött egy sárga lapot, amely eltiltást eredményezett számára, így nem tarthat a gránátvörös-kékekkel a Santiago Bernabeu-ba. A 27. és a 28. percben először Iniesta, majd pedig Messi lövése kerülte el Diego Alves kapuját. A félidő további részében néha eljutott a vendégcsapat a katalánok térfelére, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Hazai oldalról pedig újra nem növelték a játékosok a kaput eltaláló lövések statisztikáját, hiszen a 32. percben Maxwell, majd a 40.-ben Xavi lőtt kapu fölé.

A második félidő már nagyobb iramban folytatódott, felpezsdült a játék mindkét részről. Előbb a 49. percben tetszetős támadás végén Villa találta el a jobb kapufát, majd egy perc sem telt el, amikor támadás vezetett az Almeria, melynek végén Corona lazán gurított Pinto kapujába. (0-1) Sokat nem kellett várni az egyenlítésre, az 52. percben a kiugró Villa ellen Diego Alves szabálytalankodott a tizenhatoson belül, Ayza Gómez pedig egyből a büntetőpontra mutatott. A tizenegyeshez Messi állt oda, és magabiztosan értékesítette is azt. (1-1) Három perc múlva ismét Villa került helyzetbe, de lövését Alves bravúrral ütötte ki, a kipattanó labdát pedig Pedro lőtte mellé. A 60. percben Villa újabb helyzetet „puskázott el”, a labdát fejelte közvetlenül Alves kezei közé. A 64. percben viszont meg is fordították a katalánok a mérkőzést, Messi beívelt szögletét Thiago fejelte a vendég hálóba.(2-1) A komoly helyzetek sora ezzel le is zárult a mérkőzés hajrájáig, a hosszabbításban ugyanis egy almeriai védő nagyot hibázott, amit Messi meg is bosszult, hiába jött ki kapujából Diego Alves, az aranylabdás argentin elpöccintette mellette a labdát. (3-1)
A győzelemmel továbbra is nyolc pontos előnnyel robog az élen a Barcelona, a következő fordulóban viszont El Clásico, ahol a Madrid faraghat hátrányából, vagy a Barcelona húzhat el még jobban közvetlen riválisa elől. A tét nem kicsi, egy hét múlva újra összegyűlnek a szurkolók a világ minden tájáról, hogy újabb történelmi összecsapásnak lehessenek szemtanúi akár élőben, akár a tévéképernyők előtt.

További eredmények:
Mallorca - Sevilla 2–2
Gijón - Osasuna 1–0
Hércules CF - Espanyol 0–0
Málaga - Deportivo 0–0
Racing - Levante 1–1
Atl. Madrid - Real Sociedad 3–0 (2–0)
Valencia - Villarreal 5–0

2011. április 7., csütörtök

Barca-gála a Camp Nouban

BARCELONA-SAHTAR DONYECK 5-1 (2-0)
Barcelona, Nou Camp, 87 ezer néző, vezeti: Craig Thompson (skót).
FC BARCELONA: Víctor Valdés - Daniel Alves, Piqué, Busquets, Adriano (Maxwell 78.) - Xavi, Mascherano, Keita - Villa (Pedro 70.), Messi, Iniesta (Afellay 90+1.), vezetőedző: Josep Guardiola
Kispad: Mino (kapus), Krkic, Pedro, Milito, Maxwell, Afellay, Thiago Alcántara
SAHTAR DONECK: Pjatov - Srna, Iscsenko, Rakickij, Rat - Hübschmann (Eduardo 83.) - Mkhitarjan - Douglas Costa, Jadson (Fernandinho 70.), Willian (Alex Teixeira 75.) - Luiz Adriano, vezetőedző: Mircea Lucescu
Kispad: Hudzsamov (kapus), Fernandinho, Eduardo, Kobin, Sztepanenko, Alex Teixeira, Csizov
Gól: Iniesta (2.), Daniel Alves (34.), Piqué (53.), Keita (61.), Xavi (87.) ill. Rakickij (60.)
Sárga lap: Iniesta (59.), ill. Rat (51.), Rakickij (66.), Fernandinho (77.)


A Barcelona 5-1-es Sahtar Doneck elleni győzelemmel válaszolt a Real Madrid tegnapi diadalára, így igen nagy esélyt teremtve a spanyol házi-elődöntőre. Messi ugyan gólt nem lőtt, de kétszer is előkészített, Iniesta parádézott.
Álomkezdéssel rukkolt elő a hazai csapat a mérkőzésen, hiszen az első valamirevaló támadásból megszerezte a vezetést a Barcelona. Messi próbálta meg kiugratni Villát, ám az összezáró Sahtar-védőkről a Pedro helyét elfoglaló Iniestához került a labda, aki szemtől szemben a kapussal képtelen volt hibázni. (1-0) A gránátvörös-kékek nem voltak restek a folytatásban sem, ám a kezdeti sokk után a Donyeck viszonylag hamar magához tért. A gatodik percben Wilian próbálta meglepni Valdest egy afféle van Persie-s lövéssel, ám a spanyol hálóőr tanult az Arsenal elleni hibájából, visszaért az alapvonalról eleresztett rövidbe tartó lövésre. Öt perccel később Jadson ugratta ki gyönyörűen Luiz Adrianót, aki rossz labdaátvétele miatt messze mellédurrantott. A kirúgás után már Alves hibájára is szükség volt, hogy veszélyeztessen a vendég gárda. A friss-szerződéses brazil hátvéd röviden adta haza a labdát csapattársának, aki önfeláldozó módon még sikeresen menteni tudott Adriano elöl. Az üresen tátongó kaput Wilian vette célba, ám a dél-amerikai középpályás nem tudta lemásolni Stankovic tegnapi találatát. Habár eddig a Sahtar mutathatott fel több értékelhető helyzetet, a Barcelona kézben tartotta a mérkőzést. Messze földön híres labdatartásával és pontosságával tovább gyötörte az ukránok védőfalát, amely egyszer-kétszer meg is adta magát. A 17. percben egy Messi-szabadrúgás borzolta a kedélyeket, majd két perccel később az argentin klasszis már szemtől szemben találkozhatott Pjatov kapussal. Messi az ukrán hálóőr kezébe emelte a labdát.A kissé leült tempót Iniesta és Dani Alves próbálta újra felpörgetni a 34. percben. A spanyol világbajnok sasszemmel vette észre a kiugró brazilt, aki a rosszul kimozduló Pjatov mellett könnyedén lőtt a hálóba. Igaz, ami igaz, az egyszerű befejezést egy roppant technikás labdaátvétel előzte meg. (2-0) A gól után már mindkét alakulat az öltőzőbe vágyott, az első félidőben már nem is esett több lehetőség.

A második játékrész elején a felállás nem változott, sem emberállományban, sem játékképben. A Barcelona nem erőltette a gólszerzést, mégis sikerült betalálniuk, az 53. percben már három gól volt a különbség. Xavi végezte el a hazaiak szögletét, amelyre a hétvégén a Villareal ellen győztes gólt szerző Piqué érkezett. A spanyol védő roppant okos lövése saját maga első gólját jelentette az idei BL-szezonban. (3-0) 60. perc, újabb gól, ám ezúttal a vendégek drukkerei kiabálhattak örömükben. Srna szabadrúgása Rakickij lábáról került a hazaiak hálójába, Valdes nem védhette a szélre tartó labdát. (3-1) A Barca azonban nem tétovázott, a középkezdés után azonnal góllal válaszolt. Messi tálalt a felfutó Keita elé, aki minden bizonnyal örökre elűzte a jobb felsőben hálót szövögető pókokat, olyan pontos lövést eresztett meg Pjatov kapujára. (4-1) A 82. percben a Sahtar még szépíthetett volna, ám Adriano egy gyönyörű kiugratást követően csak a belső kapufát találta el. A kipattanót Valdes már magához ölelte. A hazaiaknak hatalmas szerencséjük volt ennél az esetnél, nem úgy mint a 87. percben esett Xavi gólnál. A spanyol klasszis gyönyörű találatát ugyanis vétek lenne Fortuna ajándékaként elkönyvelni, főleg úgy, hogy az asszisztot adó Dani Alves csatárokat megszégyenítő testcselekkel zavarta össze a Sahtar védőit. (5-1) A későbbiekben az eredmény már nem változott, a Barcelona tovább javította az e heti BL-negyeddöntők gólátlagát. A visszavágón csodára lenne szüksége az ukránoknak.